2021. október 16., 11:49

Forró Krisztián: Át kell gondolni a szlovák-magyar vegyesbizottságok működését

Pénteken tartotta Budapesten, az Országgyűlés épületében a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) a plenáris ülését, amelyen több felvidéki politikus is részt vett. Az ülésen felszólalt Forró Krisztián, a Szövetség frissen megválasztott elnöke is. A KMKF - a több mint 12 millió Kárpát-medencei magyar legitim és reprezentatív nemzetpolitikai konzultatív testülete - a koronavírus-járvány miatt egyéves kényszerszünet után ült össze.

KMKF parlament

Forró Krisztián a tavalyi évet a felvidékiek szempontjából szerencsétlen évnek értékelte, mivel parlamenti képviselet nélkül maradtunk.

Ami viszont oda vezetett, hogy a három legerősebb felvidéki magyar politikai formáció elkezdte a tárgyalásokat az egységes politikai képviselet létrehozása érdekében. Ennek eredményeképp két héttel ezelőtt megalakult a Szövetség, az egységes magyar képviselet Felvidéken.

A pártelnök kitért arra a kérdésre is, hogy egyesek szerint nagyon elhúzódott az egyesülési folyamat, de véleménye szerint szükség volt erre az időre, és összehasonlításképp a 98-as egyesítési folyamatot hozta fel, amely négy évig tartott, és talán akkor még kisebbek voltak a nézetkülönbségek, mint manapság. Kiemelte, hogy a nézetkülönbségek megmaradnak a Szövetségen belül, és ezek a platformokon keresztül prezentálódhatnak.

Elsőrendű feladatként a felvidéki magyarság összefogását jelölte meg, azt, hogy jóval nagyobb aktivitásra serkentsük az itt élő magyarokat.

Forró Krisztián elmondta, hogy

a képviselet nélkül és kormányon kívül maradt a felvidéki magyarság felé, bár voltak különböző jelzések, gesztusok a szlovák kormány részéről, de ezek mellett, másfél év után sem tudunk kézzelfogható eredményeket felmutatni a közösségünk számára.

A szlovák politikai helyzetről elmondta, hogy a kormány sajnos nem tudott egyetlen reformfolyamatot sem végigvinni, és a négytagú koalíción belüli viszonyok miatt megjósolhatatlan, hogy egyáltalán kitölti-e ez a koalíció a választási időszakot, vagy előrehozott választásokra kerülne sor.

Ami viszont biztos, hogy 2022-ben két választás is, a helyhatósági és a megyei választás vár ránk.

Az MKP regionális szinten mindig is erős volt, és a Szövetség jelen pillanatban a pártok sorrendjében a harmadik legerősebb, ha az önkormányzati képviselők és a polgármesterek számát tekintjük.

Forró felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy mivel összevont választások lesznek, ezért vélhetően magasabb lesz a választási részvétel a megyei választásokon, mint eddig, és ez némiképp előnyt jelenthet a magyar pártoknak.

A Szövetség elnöke megköszönte a Magyarországnak, hogy Szlovákiát a járvány idején orvosokkal, lélegeztetőgépekkel és egyéb egészségügyi felszereléssel segítette.

A Magyarországról érkező nemzetpolitikai támogatásokért is köszönetet mondott a felvidéki magyarság nevében.

Kiemelte a fontosságát annak, hogy az óvodák és templomok megújítása mellett gazdaságélénkítő programnak is részesei lehetnek a felvidéki vállalkozók, ugyanis ez a program biztosítja, hogy helyben maradjanak a magyarok, és ne üresedjenek ki az óvodák és a templomok.

Hangsúlyozta a szükségszerűségét annak, hogy a támogatások kialakításánál rendszerszintű egyeztetéseket folytassanak a felvidéki magyar képviselettel, és ennek során stratégiai elképzelések mentén haladjanak.

Nem kerülte ki azt témát sem, hogy az utóbbi napokban a szlovák diplomácia erősen bírálta a Magyarországról jövő támogatásokat. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy

újra kellene gondolni a vegyesbizottságok működési rendjét, ugyanis míg a vegyesbizottsági ajánlások a magyar részről megjelennek a kormányrendeletekben, addig a szlovák részről ezek csupán ajánlások maradnak. Márpedig a vegyesbizottságok egyik fő feladata, hogy a két ország közötti esetlegesen felmerülő konfliktusokat kezelje, tompítsa.

Megosztás
Címkék