2020. december 7., 17:42

Forró Krisztián az oktatási államtitkárral való találkozó után: a magyar iskolák megszűnésének veszélye nem fenyeget

A Magyar Közösség Pártja elnöke ma Filip Mónika oktatásügyi államtitkárral egyeztetett.

A találkozóról, amelyen az MKP elnökén kívül részt vett a párt két alelnöke, Berényi József és Farkas Iván, valamint Fodor Attila oktatásügyi szakember, Forró Krisztián közösségi oldalán számolt be.

Mint írta, több témát is érintettek. 

Tisztáztuk, hogy a magyar iskolák megszűnésének veszélye Gröhling miniszter úr 12 pontjával kapcsolatban egyáltalán nem fenyeget. Ahogyan azt is, hogy a mielőbbi iskolakezdés mindannyiunk érdeke. Emellett felmerültek a megyei hatáskörbe tartozó középiskolákkal kapcsolatos kérdések is

- közölte az MKP elnöke, hozzátéve: örül annak, hogy államtitkár partnernek mutatkozott abban, hogy szakmai kérdésekben a jövőben is kapcsolatban lesznek.

Branislav Gröhling oktatási miniszter a múlt héten ismertette reformtervezetét, amelynek kapcsán felmerült a 300 fő alatti iskolák finanszírozásának kérdése.

Filip Mónika ugyanakkor már korábban is hangsúlyozta, a minisztérium a legnagyobb körültekintéssel lát hozzá az iskolahálózat racionalizálásához, és több kritériumot is figyelembe fog venni. Megerősítette ugyanakkor, hogy az iskolahálózat racionalizálása a nemzetiségi iskolákat is érintené.

Filip elmondása szerint az iskolahálózat optimalizálásakor olyan kritériumokat is figyelembe fognak venni, mint például az osztályok telítettsége, az iskola megközelíthetősége, a nemzetiségi szempont, vagy az oktatás szakszerűsége.

A nemzetiségi iskolákra az elérhetőségük megőrzése és a színvonal fokozatos emelése érdekében speciális kritériumok fognak vonatkozni”

– fűzte hozzá az államtitkár.

Az oktatási tárca hangsúlyozta: teljességgel hamisak azok az állítások, melyek szerint a kompenzációs támogatások megvonása miatt több tucat nemzetiségi iskola fog tönkremenni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.