2021. augusztus 9., 20:22

Ennek még meglesz a böjtje! Rengeteg páciens kezelése késett a járvány második hulláma miatt

A betegek közel harmada döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja kezeltetését, elhalaszt valamilyen tervezett beavatkozást, gyógykezelést, rehabilitációt. Az esetek harmadában pedig az orvos vagy a kórház halasztott el valamilyen kivizsgálást, tervezett műtétet – derült ki a Betegjogokért Társulás (AOPP) felméréséből.

Képünk illusztráció.
Fotó: TASR/AP

A járvány második hulláma idején sokkal ritkábban keresték fel orvosukat az ambuláns ellátásra szoruló páciensek.

A körzeti orvosoknál ez a betegek 66,7 százalékát érintette, a szakorvosi kivizsgálásoknál pedig az 59,3 százalékukat.

A kezelés kezdetének kitolódása és a megelőző kivizsgálások elmaradása szintén komoly probléma az AOPP adatai szerint.

Ha sikerül időben megtalálni a bajt, az a beteg életét mentheti meg, vagy az életminőségét javíthatja, emellett anyagi megtakarítást is jelent, ha időben kezdődik a kezelés és nem romlik tovább a páciens állapota”

- jelentette ki Dominik Tomek, az AOPP alelnöke.

A felmérés során az is kiderült, hogy a járvány miatt a páciensek 46,2 százaléka nem kereste fel orvosát, nem értesítette, vagy nem telefonált neki, ugyanakkor normális körülmények között ezt biztosan nem mulasztotta volna el.

A felmérést az AKO ügynökség készítette az AOPP számára, 2595 beteg megkérdezésével.

A társulás a 2019-es és a 2020-as év első negyedéves adatait is kikérte az egészségbiztosítóktól, azok alapján a felnőtt pácienseknél harmadával kevesebb megelőző kivizsgálást vagy szűrővizsgálatot végeztek idén a körzeti orvosok.

Az első negyedévben félmillióval csökkent a diagnosztikai vizsgálatok száma és 43 ezerrel kevesebb műtétet végeztek.

Az AOPP emlékeztetett, hogy azóta sem sikerült pótolni az orvosi kivizsgálások jelentős részét és lerövidíteni a várólistákat.

Tartunk tőle, hogy a következő hetekben sem sikerül csökkenteni az elhalasztott műtétre váró páciensek számát, sőt a várható harmadik hullám miatt még többen lesznek”

- tette hozzá Tomek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.