2021. június 9., 16:42

Csaknem 8 millió euróval támogatta a kisebbségi kultúrát a KKA

Összesen 7 950 311 euró támogatást osztott szét tavaly a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA 1509 projekt kapott támogatást.

161 pályázat a COVID-19 járvány okozta válsághelyzet kezelésére irányult, ezek egy rendkívüli felhívás keretében összesen 448 812 euró támogatást kaptak - derül ki a nemzeti kisebbségek jogairól szóló, a 2019-2020-as időszakra vonatkozó jelentésből, amelyet szerdán hagyott jóvá a kormány.

Nyitra megyébe ment a legtöbb támogatás, ezt követte Nagyszombat és Pozsony megye. A legkevesebb pályázatot Trencsén és Zsolna megyében támogatták"

- áll a kisebbségi kormánybiztosi hivatal jelentésében.

A dokumentum a kisebbségi oktatásra vonatkozó adatokat is tartalmazza. A jelentés szerint az iskolák és oktatási intézmények hálózatában jegyzett 3042 óvoda közül 357-ben (11,74 százalék) valamely nemzeti kisebbség nyelvén - magyar, bolgár, német, ruszin vagy ukrán - nyelven folyik az oktatás.

A nemzetiségi alapiskolák aránya 12,03 százalék (2069 iskolából 249).

2020-ban 29 754 gyerek járt olyan alapiskolába, ahol a kisebbség nyelvén folyik az oktatás, ebből 29 285 tanuló magyar tanítási nyelvű alapiskolába.

Német tanítási nyelvű alapiskolába 155, ukránba 143, bolgárba 69, ruszinba 67, orosz tannyelvűbe pedig 35 tanuló járt.

A 437 szakközépiskola közül 37 kisebbségi tanítási nyelvű, az ország 233 gimnáziuma közül 25-ben a nemzeti kisebbség nyelvén (magyar, bolgár, ukrán, német) folyt az oktatás. A jelentés rámutat, hogy egyetlen középiskolában sem folyik a tanítás roma vagy ruszin nyelven.

„Tekintettel e kisebbségek képviseletére, szükség van az ilyen iskolák létrehozásra" - állapítják meg a dokumentum kidolgozói.

A jelentésben foglaltak szerint egyetlen olyan egyetem van Szlovákiában, ahol elsősorban egy nemzeti kisebbség nyelvén, magyarul folyik az oktatás: a komáromi  Selye János Egyetem.

A jelentés elemzi a nyelvi jogokat és azok alkalmazását, a nemzeti kisebbségek nyelvén sugárzó sajtóorgánumokat, a nemzeti kisebbségek tagjainak társadalmi-politikai helyzetét, valamint a nemzetiségeket érintő jogszabályok fejlődését és a nemzetközi kötelezettségvállalások betartását.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.