2020. december 29., 08:17

Čaputová is bírálja, hogy szavazhattak a koronavírus-fertőzött képviselők

A szabályok célirányos megváltoztatása nagyon rossz jelzés a nyilvánosság felé, illetve azoknak az egészségügyi alkalmazottaknak, akik nehéz körülmények között küzdenek a koronavírussal megfertőződött betegek életéért. Ezt Zuzana Čaputová államfő közölte a TASR-rel.

Fotó: prezident.sk

Ezzel Ján Mikas tiszti főorvos rendeletének pontosítására reagált, amely lehetővé tette a pozitív koronavírusteszttel rendelkező képviselők számára, hogy részt vegyenek a parlamenti üléseken.

Egy olyan helyzetben, mikor rendkívül fontos a szigorú járványügyi intézkedések betartása, az alkotmányos szervek működési szabályait nem lenne szabad ellentétbe állítani a nyilvánosságtól elvárt szabályokkal”

– mondta Čaputová a TASR-nek.

Megjegyezte: az online tárgyalás és szavazás az önkormányzatiság minden szintjén régóta bevett gyakorlat. Az államfő szerint nem volt alkotmányos akadálya annak, hogy ehhez a gyakorlathoz a parlament is alkalmazkodjon.  

Az államfő hétfőn aláírta az állambiztonságról szóló alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi a veszélyhelyzet meghosszabbítását. A módosítást hétfőn fogadták el a képviselők a parlament rendkívüli ülésén. Ezen olyan koalíciós képviselők is jelen voltak, akik pozitív koronavírusteszttel rendelkeztek.

A tiszti főorvos vasárnap (december 27.) esti rendelete szerint az államfő, a miniszterek és a parlamenti képviselők akkor is elmehetnek dolgozni, ha pozitív koronavírustesztet produkáltak. A rendeletet a Smer-SD, az ĽSNS és a Peter Pellegrini körüli független képviselők is bírálták.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.