2021. november 17., 08:55

Čaputová az idei novemberi tüntetőknek: Az agresszivitásnak semmi köze a szabadsághoz

A bársonyos forradalom óta eltelt 32 év alatt nem sikerült beteljesíteni az igazságos állam iránti vágyat, amely méltóságteljes életet biztosítana mindenki számára. A politikai, gazdasági válságok, és most, a pandémiaválság idején ezt még inkább tudatosítjuk, jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a bársonyos forradalom évfordulója alkalmából tartott beszéde keretében, melyet a közszolgálati média (RTVS) sugárzott kedden.

Zuzana Čaputová
Fotó: Zuzana Čaputová facebook

"Mindnyájan vágyunk a korlátozások nélküli életre, és hogy közösen építsük Szlovákiát. Azt kívánom, hogy ez a közös cél kovácsoljon össze minket ugyanúgy, mint 32 évvel ezelőtt" - fogalmazott az elnök asszony. A világjárványra utalva kijelentette: az egészségügyi dolgozók, orvosok, vagy a bolti eladók elleni verbális és fizikai támadások összeegyeztethetetlenek a szabadsággal.

Čaputová szerint azzal az erkölcsös magatartással felvértezve, amelyet a társadalom 1989 novemberében tanúsított, ma sokkal eredményesebb harcot tudnánk vívni a pandémia ellen, és könnyebben tudnánk megbirkózni annak következményeivel is.

Emlékeztetett, hogy az emberek erőszakmentesen küzdöttek mindnyájunk szabadságáért, nem csak a sajátjukért. "Több minden kötött össze minket, mint ahány dolog elválasztott. Elnézve a mai Szlovákiát, fontos emlékezni arra, hogy ilyenek is tudunk lenni" - húzta alá.

Az államfő többször is kiemelte a bársonyos forradalom erőszakmentességét.

Sokan még emlékeznek rá, hogy a tüntetések békésen zajlottak. Elképzelhetetlen volt, hogy a demonstrálók emberekre támadjanak, gyalázkodjanak vagy agresszívan lépjenek fel"

-emlékeztetett.

Az elnök asszony szerint sokan a kiharcolt szabadságot úgy kezdik értelmezni, mint az egyén kizárólagos jogát arra, hogy bármit megengedhessen magának. "A felelősség nélküli szabadság azonban az akarat erőszakos érvényesítéséhez is vezethet mások kárára. A törvényekre és erkölcsre nem támaszkodó szabadság pusztító erő" - figyelmeztetett az államfő, aki szerint a szabadsággal nem összeegyeztethető a más nézeteket valló személyek csoportjaival, illetve a kisebbségekkel szemben tanúsított gyűlölet sem. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy

azokat, akik ki vannak téve ennek a gyűlöletnek, támogatni és bátorítani kell.

Čaputová szerint a COVID-19 megelőzése és kezelése mellett az egymáshoz fűződő kapcsolataink is gyógyításra szorulnak.

"Ennek a szomorú időszaknak egyszer vége lesz, de mi nemzetként, Szlovákia állampolgáraiként továbbra is együtt fogunk itt élni. Azzal a felismeréssel gazdagabban, hogy sokfélék vagyunk. Bízom benne, hogy megerősödve kerülünk ki ebből, azzal az elhatározással, hogy együtt lépjünk tovább, ne egymás ellen, és azzal az eltökéltséggel, hogy megőrizzük a bársonyos forradalom örökségét és meggyógyítsuk Szlovákiát" - zárta az elnök asszony.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.