2022. február 10., 07:39

Pellegrini szerint Čaputová eddigi legnagyobb hibáját követte el

Zuzana Čaputová államfő szerdán ratifikálta a Szlovákia és az USA közötti, védelmi együttműködésről szóló megállapodást.

Zuzana Čaputová államfő azzal, hogy rögtön aláírta az SZK és az USA közötti védelmi megállapodást, betetőzte az elnökként elkövetett eddigi legnagyobb hibáját. A parlamenten kívüli Hlas-SD párt így reagált a megállapodás szerdai ratifikálására.

Az elnök asszony másodszor utasította el, hogy meghallgassa az általa vezetett népet, és más érdekeket helyezett előtérbe"

- közölte Peter Pellegrini pártelnök, aki az államfőnek a szlovák-amerikai védelmi szerződés jóváhagyásával és aláírásával kapcsolatos lépéseit a megbízatása "sötét fejezetének" nevezte.

Pellegrini emlékeztetett, hogy a szerződés jóváhagyása után a Hlas a parlamentben felszólította az államfőt, hogy vegye még egyszer fontolóra a főügyész számottevő észrevételeit, és ne írja alá a megállapodást, amíg nem ismert a népszavazás eredménye. "Ehelyett azonnal aláírta ezt a Szlovákiára nézve előnytelen szerződést. Nagyon sajnálom, hogy a szerződés mielőbbi aláírása végett a három legfőbb közjogi méltóság olyan eszközökhöz folyamodott, amelyeknek semmi közük a demokráciához, az alkotmányossághoz, vagy a Szlovák Köztársaság nemzetállami érdekeinek védelméhez" - jegyezte meg az ellenzéki politikus.

A megállapodást szerdán hagyták jóvá az SZK Nemzeti Tanácsa képviselői. A jelen lévő 140 képviselő közül 79 szavazott a védelmi megállapodás jóváhagyása mellett, 60 pedig ellene. A dokumentum lehetővé teszi az amerikai fegyveres erők számára a Malacky-Kuchyňa és a Sliač katonai repülőterek, esetlegesen más létesítmények használatát is, bérleti díj fizetése nélkül. A megállapodás tíz évre szól. Ezt követően is érvényben marad, felmondani egyéves felmondási idővel lehetne.
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.