Beismerő vallomást tett, de még mindig sok a kérdés a pozsonyi gázoló ügyében
Az öt halálos áldozatot követelő hétvégi pozsonyi balesetet ittas állapotban okozó Dušan D.-nek lelkiismeret-furdalása van és lelkileg megviselték a történtek – jelentette ki a TASR-nek Jiří Kučera, a gázoló jogi képviselője.

„Védencem beismerő vallomást tett, nagyon sajnálja a történteket.
– mondta Kučera. Megerősítette, hogy védence lemondott a Szlovák Deflimpiai Bizottság (DVS) főtitkári posztjáról. „Rendezett életet élt, fogyatékkal élő sportolókról gondoskodott, edzői munkát végzett” – tette hozzá Kučera, megjegyezve, hogy megbocsáthatatlan dolog történt, és védencének ezzel kell tovább élnie.
„Sajnálja azokat a fiatalokat, akik miatta haltak meg vagy szenvedtek sérüléseket, és természetesen a családjaikat is.
– mondta az ügyvéd. A baleset napjával kapcsolatban azt mondta, Dušan D.-nek vasárnap a tollaslabdacsapattal kellett fényképezkednie. „Eredetileg valaki más vett volna részt a fényképezkedésen, de végül neki kellett.
– tette hozzá Kučera.
A bűncselekmény jogi minősítése kapcsán, mely szerint Dušan D. akár életfogytiglani büntetést is kaphat, az ügyvéd egyelőre nem akart nyilatkozni, a védence öngyilkossági hajlamára vonatkozó kérdésekre sem válaszolt. „Tegyék fel saját maguknak a kérdést, ha ne adj' isten önök követnének el ilyesmit, mi járna a fejükben” – mondta Kučera.
Dušan D. előzetes letartóztatása ügyében csütörtökön 16.00-tól tárgyal a Pozsonyi I. Járásbíróság.