2020. január 18., 16:41

Az SNS elnöke Trnka szabadon bocsátásáról: eljárásbeli trükk vagy súlyos kudarc?

Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke szerint Dobroslav Trnka volt főügyész szabadon bocsátása nem biztos, hogy  növeli a polgárok bírósági eljárásokba vetett bizalmát, ám mindez egy másik szempontból egy operatív taktika része lehet. A parlament vezetője úgy véli, hogy a rendőrség és az ügyészség tudja, mit csinál. Ezt a szlovák közszolgálati televízió Szombati párbeszédek (Sobotné dialógy) című vitaműsorában jelentette ki az SNS elnöke.

Andrej Danko
Fotó: TASR
Soha nem engedtem meg magamnak, hogy értékeljem a rendőrség és az ügyészség munkáját. Talán megvan ennek a lépésnek is az ésszerűssége, amit fél év múlva meg fogunk érteni, talán ez egy eljárásbeli trükk része, de az is lehet, hogy valakinek a kudarca”

– mondta Danko, hozzátéve: bízik abban, hogy a nyomozás folytatódni fog, és hogy azokra a dolgokra, melyek magyarázatot igényelnek, magyarázatot fognak adni a hatóságok.

Attól tart azonban, hogy a történetnek vannak olyan részletei is, melyekre nehéz magyarázatot találni.

Különösen nehéz lesz megmagyarázni, hogy egy ilyen magas rangú tisztviselőnek miért van bekamerázva az irodája"

– utalt a szlovák házelnök Trnkára.

A Trnka-ügy kapcsán a parlamenten kívüli Spolu elnöke, Miroslav Beblavý vitatja Peter Pellegrini miniszterelnök kijelentéseit, miszerint Szlovákiában nincs védett személy.

Az ellenzéki politikus elmondása szerint az országban több „védett ember” is van. Ha nem így volna, most több személy is előzetes letartoztatásban ülne

– vélekedett Beblavý, aki szerint ahhoz, hogy igazságot nyerjünk, meg kell tisztítani a szlovák igazságszolgáltatást.

A februári parlamenti választásokkal összefüggésben Danko a vitaműsorban kijelentette, alázattal fogadja el azt, ami március 1-je után jön. Bízik ugyanakkor abban, hogy egy olyan kormány állhat majd fel, amely az emberek problémáival fog foglalkozni. A SNS elnöke hozzátette,

nem érti, hogy kinek a fejéből pattant ki egy SNS-Smer-Kotleba összetételű kormány lehetősége.

Kiemelte: stratégiai fontosságúnak tartja az Idegenforgalmi és Sportminisztérium létrehozását, valamint az autópályák és kórházak fejlesztését. Leszögezte: amennyiben pártja nem kerül be a parlamentbe, azt kudarcnak fogja tekinteni.

Beblavý szerint komoly hiba, hogy

az ellenzéki pártok nem tudtak egységesen fellépni, ennek eredményeképpen ugyanis most egy erős koalíció helyett két félig erős párt száll szembe a kormányzó Smerrel szemben.

Hangsúlyozta: pártja prioritásai közé tartozik az igazságosság, az egészségügy, az oktatás és az ökológia. Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva kijelentette, nem fél attól, hogy a PS-Spolu kudarcot vall a választásokon, ha ez mégis megtörténne, felajánlja lemondását a Spolu éléről.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.