Az SaS nem szavazza meg, Gyimesi György mindenkit a költségvetés elfogadására buzdít
Nincs legitim ok a jövő évi állami költségvetés elutasítására, csakis politikai – jelentette ki szerdán a parlamentben György Gyimesi, az OĽANO képviselője a tervezet vitájában.

Felszólította a képviselőket, hogy szavazzák meg a törvényt, mert az segít az országon.
Gyimesi állítása szerint Szlovákia a „vesztébe rohanna” az ideiglenes költségvetéssel,
ebben az esetben nem lehetne emelni az orvosok és a pedagógusok fizetését, nem lehetne támogatást nyújtani a cégeknek az energiaárak kompenzálására.
Feltette a kérdést, hogyan lehetne egyrészt konszolidálni a kiadásokat, másrészt segítséget nyújtani. Kijelentéseit elsősorban az SaS-nek címezte, amely szavai szerint egyes helyzetekben „puha”, máskor pedig „kemény” ellenzékként viselkedik.
Marián Viskupič (SaS), a parlament pénzügyi bizottságának elnöke azzal válaszolt, hogy az SaS mindenképpen ellenzéki párt, a költségvetést pedig nem támogatják, mert rossz.
Azt is leszögezte, sem Gyimesi, sem Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter nem mondott konkrétumokat a költségvetésről.