2020. május 4., 14:12
Frissítve: 2020. máj. 4. 14:45

Az SaS jelötjét ejtették: Matovič magyar kisebbségi biztost akar, a legesélyesebbnek Berényi József tűnik

A februári választások után alakult kormánykoalíció már többször megerősítette, hogy a kisebbségi kormánybiztos pozíciójára új személyt szeretne jelölni.

Milan Pilip és Berényi József.

Legutóbb Igor Matovič kormányfő beszélt erről egy áprilisi sajtótájékoztatón, amikor elmondta, hogy a kinevezés a krízishelyzet miatt nem tartozik a legsürgősebb feladatok közé.

A pozíciót jelenleg a múlt kormány által jelölt Bukovszky László tölti be.

Az SaS a ruszin Milan Pilipet javasolta, a kormányfő jelöltje pedig információink szerint Berényi József lesz. Az MKP politikusával szemben azonban a kormányfő pártjában, az OĽaNO-ban is fogalmaztak meg kifogást.

A kisebbségi biztos pozíciójára információink szerint a négytagú koalíció két pártja tett javaslatot. Bár a kormányfő a ma7-nek már a választások után elmondta, hogy a pozíciót illetően szoros kapcsolatban lesznek a Magyar Közösség Pártjával (MKP), a posztra az első javaslatot az SaS tette.

Ők a bártfai (Bardejov) Milan Pilipet nevezték meg jelöltjükként, aki az SaS programjának kisebbségi részét dolgozta ki, s köztudott róla, hogy az országban élő ruszin kisebbséghez tartozik.

Milan Pilip számára sem a kisebbségi téma, sem a közéleti szerepkör nem lett volna új, hiszen a Kormányhivatal mellett működő kisebbségi tanácsadó szervezetnek is tagja, valamint lakóhelyén városi képviselőként is működik.

Milan Pilip a ma7-nek elmondta, hogy tudomása szerint kétszer tanácskoztak az ő lehetséges kinevezéséről. Egy áprilisi kormányülésen, illetve azt követően egy koalíciós tanácsülésen. Milan Pilip egyik ülésen sem volt jelen.

Annak, hogy a koalíciós pártok nem őt javasolták erre a posztra, Pilip tudomása szerint az volt az oka, hogy a legnagyobb kormánypárt, az OĽaNO magyar nemzetiségű embert látna szívesebben kisebbségi biztosként.

Pilip ezt - mint fogalmazott - megérti, hiszen a magyar nemzeti közösség az ország kisebbségei közül a legnagyobb, azt viszont hozzátette, hogy volt már rá példa, hogy nem magyar személy volt ebben a pozícióban, de belátja, hogy ez elsősorban politikai és nem szakmai döntés.

Az SaS szóvivője hétfő délben nem tudta megerősíteni, hogy pártjuk Milan Pilip helyett javasolni fogja-e más, akár magyar nemzetiségű jelölt kinevezését.

Gyimesi György, az OĽaNO mozgalom kisebbségi ügyekben egyik legaktívabb parlamenti képviselője igazolta a döntéshozatalnál a nemzetiségi motivációt, hozzátéve, hogy Igor Matovič kormányfő, a mozgalom elnöke fog a kisebbségi biztos személyére javaslatot tenni.

Érdeklődésünkre megerősítette a sajtóban is megjelent információt, hogy a legnagyobb esélye erre Berényi Józsefnek, az MKP volt elnökének, Nagyszombat megye jelenlegi alelnökének van.

Bár Matovič személyes jelöltjéről van szó, Gyimesi utalt arra, hogy vannak kifogásai Berényi jelölésével szemben, mivel – mint mondta – szerinte Nagyszombat megye elhanyagolja az internetes kétnyelvűséget, amelyben még a magyarok által kevésbé lakott Zsolna megye is megelőzi.

Hozzátette viszont, hogy neki nincs semmilyen jogköre a jelölésről a kormányfővel tanácskozni.

Az ügyben kerestük Berényi Józsefet is, amint az MKP politikusának válaszai a rendelkezésünkre fognak állni, megosztjuk azokat olvasóinkkal.

Berényi József nem kívánta kommentálni a személyéhez kapcsolódó felvetéseket. Gyimesi György kritikájával kapcsolatban viszont megjegyezte, hogy Nagyszombat megye a közösségi hálón és a mobileszközökön való kommunikációban teljes mértékben megoldotta kétnyelvűség kérdését, a megye weboldala pedig fejlesztés alatt áll.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.