2022. július 1., 19:50

Az orvosbérekről egyezkedett Čaputová és Lengvarský

Zuzana Čaputová államfő Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszterrel találkozott, hogy az egészségügyi dolgozók béremeléséről beszéljenek. „Biztosított, hogy már a tárgyalóasztalon van egy realista elképzelés arról, hogy miként lehetne emelni az egészségügyi dolgozók bérét a megélhetési költségek növekedésének idején” – közölte a közösségi oldalán.

zuzana caputova
Fotó: TASR/AP

Lengvarský még áprilisban jelezte, hogy az egészségügyi dolgozók béremelését június végéig megoldják. A határidőt Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter is tartani akarta. A tárgyalások azonban még zajlanak. Čaputová bízik benne, hogy hamarosan megszületik a megállapodás.

Az államfő a találkozón a Covid-19 terjedésének következő hullámával kapcsolatos előkészületekről is tájékozódott, továbbá megköszönte a hosszú távú és palliatív ellátásról szóló törvény előkészítését, amelyet szerdán (június 29.) hagyott jóvá a parlament.

A túrócszentmártoni és a pozsonyi Rázsochy kórház építésének a finanszírozásáról szóló döntést szintén üdvözölte. Hozzátette: a terv további kisebb kórházak építését és felújítását is tartalmazza. „Örülök, hogy hamarosan elkezdhetjük törleszteni az egészségügyi beruházásokkal kapcsolatban felgyülemlett tartozásunkat” - mondta. A kormány pénteken döntött arról, hogy az újjáépítési tervből a pozsonyi Rázsochy és a túrócszentmártoni kórház építését is finanszírozni fogják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.