2022. július 1., 08:29
Frissítve: 2022. júl. 1. 09:03

Két új kórház épül Szlovákiában EU-s pénzből

A péntek reggeli kormányülésen a Heger-kabinet úgy határozott, az Európai Unió által Szlovákiának küldött helyreállítási alapból két kórház megépítését finanszírozzák majd.

rázsochy kórház
A régi, soha be nem fejezett rázsochy kórház hűlt helye.
Fotó: TASR/AP

Szlovákia összesen mintegy 1,3 milliárd eurónyi uniós támogatást költhet el az egészségügyben, ebből két kórházat terveznek felépíteni. Az egyiket Pozsonyban, a másikat Turócszentmártonban. fel. A részletekről Eduard Heger kormányfő és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter számolt be.

A főváros Lamacs városrészében található rázsochy kórház épületét még a szocializmus idején húzták fel, de a munkálatok félbeszakadtak, az épület bontásérett állapotba került, idén tavaszra hellyel-közzel be is fejezték a szanálást.

Most úgy tudni, a régi, időközben lebontott balesetveszélyes épület helyére kerül az új kórház, amelynek épületeit EU-s pénzből húzzák fel ugyan, de csak a szerkezetkész állapotig. A munkálatok befejezését az állam "saját zsebből" biztosítja (úgy nevezett "shell and core" beruházás).

A rázsochy beruházást egyébként éles vita kíséri, ugyanis az új kórház tervezett helye nagyon közel van a Penta-csoport által épített, hamarosan átadásra kerülő Bory kórházhoz. Sokan azt mondják, felesleges két ekkora kórházat egymás mellé építeni, sőt az is felmerült, az állam vásárolná meg a Pentától az új egészségügyi központot, de ezt az ötletet azóta elvetették.

Eduard Heger kormányfő egy félmondat erejéig utalt arra, hogy az új pozsonyi kórház nagyjából 500 ágyat fogad majd (a kiadott információs anyagban nem ez szerepel egyébként), illetve rendkívül fontos szerepet kap majd a szlovákiai orvosképzésben. A rázsochy kórház projektje egyelőre nagyon az elején tart, de még így is első a sorban, ugyanis építkezési engedély már van, ez egyetlen másik tervezett beruházásra sem igaz.

A tervezett költségekről egyelőre keveset tudni, a kormányfő arról beszélt, egy ágyra lebontott összegekkel számolnak. Heger azt is elárulta, a felújítási alapból mintegy 2500 új kórházi férőhelyet szeretnének létrehozni.

A másik kórházkomplexum, amelyet Turócszentmártonban húznak fel, gyakorlatilag "kulcsrakész" állapotban kerül majd átadásra ("full fit out" beruházás).

A kisebb kórházfelújítások, rekonstrukciós munkálatok, egy-egy új szárny bejelentését szeptemberre ígéri a kormány. Heger a sajtótájékoztatón arról beszélt, a két új kórház csak a projekt első felét jelenti, a második fele "kelet felé irányul majd", itt az egyes intézmények pályázati alapon juthatnak majd forrásokhoz. Attól függően, mire kér pénzt az adott intézmény, hány beteget lát el, mekkora a körzete döntik majd el, mennyi támogatás jár.

Újságírói kérdésre a kormányfő elmondta, mindez nem azt jelenti, hogy ez a két kórház épül csak a következő néhány évben. Kisebb felújítási munkálatok, rekonstrukciók, sőt új osztályok is alakulnak majd szerte Szlovákiában, erre nagyjából 300 millió eurót szán a kormány.

Több újságíró azzal támadta a kormányfőt, hogy az eredeti tervek alapján négy új kórháznak kellene megépülnie. Heger kiemelte, ez nem a projekt vége, csupán a kezdete, lesznek még más bejelentések is. Arra bíztatta az egyes intézményeket, pályázzanak a támogatásra.

Arra a kérdésre, miért épp Pozsonyban és Turócszentmártonban épül fel a két új kórház, Heger az orvosképzés közelségével válaszolt. Mivel a fővárosban és Turócszentmártonban működik orvosi egyetem, ezért a kormány prioritása volt, hogy ezekben a városokban fejlessze az egészségügyi ellátást - magyarázta.

A jelek szerint a Za ľudí által szorgalmazott új eperjesi kórház nem épül meg a közeljövőben, erre máshol kell majd pénzt találni - közölte Lengvarský. 

Technikai részletek:

Rázsochy:

ágyak száma: 653, terület: 119 774 m2, összköltség: 281 millió euró a szerkezetkész állapotig, egy fekvőhely költsége: 430 ezer euró

Turócszentmárton:

ágyak száma: 660, műtők száma: 19, összköltség: 330 millió euró "kulcsrakészen", építkezés ideje: 2022-2026

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.