2021. szeptember 16., 12:35

Az elemző szerint bajban lehetünk: A delta variáns gyors terjedését nem követi meredek csökkenés?

Egyre gyorsabban terjed a koronavírus-járvány Szlovákiában. Nagy-Britanniában is így volt júliusban, amikor a delta variáns „berobbant”, de ott aztán viszonylag rövid időn belül drasztikusan csökkent az új fertőzöttek száma. Szlovákiában viszont nem így lesz. Az ok egyszerű, kevés a beoltott.

martin smatana
Fotó: Somogyi Szilárd

Míg szeptember 8-án 478 fertőzöttet szűrtek ki, a hét közepén ez a szám már 760-ra kúszott. Kórházban 254 ember ápolnak. A járványgörbe pedig meredeken emelkedik felfele.

Martin Smatana elemző a Markíza Televíziónak elmondta, a fertőzöttek számánál több tényezőt kell vizsgálni. Ilyen az is, hogy mennyi idő alatt ugrott meg az új esetek száma és azt is figyelni kell, milyen korcsoportokban. Azzal, hogy a múlt héthez képest duplájára emelkedett a fertőzöttek száma, és ez már másodszor fordul elő, Szlovákia egyike azon államoknak, ahol a leggyorsabban terjed a vírus. Angliában és Portugáliában, amikor „a delta „rákapcsolt”, akkor a heti növekedés 50-70 százalékos volt.

Ami a korosztályokat illeti, igaz, hogy eddig a legtöbb eset a kevésbé veszélyeztetett diákok között van, a 10-20 év közti fiatalok körében, de utána a 40-45 közöttiek következnek és aztán nagyon sok esetünk van az 50 pluszosok között, akik az előző hullámban az összes eset csaknem 90 százalékát alkották”

– figyelmeztet Smatana.

Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a harmadik hullám tetőzését októberre várja és gyors növekedés után gyors csökkenésnek kellene jönnie. Smatana viszont arra mutat rá, hogy ez csökkenés nem lesz olyan látványos, mivel alacsony az oltottság.

Az elemző szerint több országban valóban radikális csökkenés volt megfigyelhető, aminek több oka van. Az egyik, hogy sok helyütt szigorú intézkedéseket hoztak. Nagy-Britanniában szerepet játszhatott az is, hogy ott a vírus „ellenállásba” ütközött, mivel ott magas az átfertőzöttség és az oltottság is.

Szlovákiában viszont nem végezték el a szeroprevalencia vizsgálatokat, nem tudjuk, hány ember esett át a betegségen és nagyjából 20 százalékkal le vagyunk maradva az uniós országok között az oltakozást illetően is.

Smatana éppen ezért attól tart, hogy a gyors esetszám-növekedést nálunk nem fogja gyors csökkenés követni, hanem inkább az egészségügyi ellátórendszer gyors leterhelése várható.

Mindezek tükrében azt prognosztizálja, nagyon nehéz és fárasztó, kihívásokkal teli ősz előtt állunk.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.