2021. január 1., 16:41

ANKÉT 2021: Kétszer annyit dolgoztunk, hatalmas lendülettel

Ismert felvidéki művészeket, sportolókat, politikusokat kérdeztünk, hogyan tekintenek vissza a 2020-as évre, és milyen célokat tűznek ki az új esztendőre. Ezúttal egy író, pedagógus és lelkipásztor szólal meg.

Szomolai Tibor író, vállalkozó

Az utóbbi években nagyjából háromfajta tevékenységgel foglalkoztam: regényt írtam, könyvbemutatókat tartottam, mindeközben pedig bonyolítottam az erdei gombákat érintő vállalkozásomat. 2020-ban ezekhez társult egy radikális fogyókúra.

A visszatekintést kezdjem talán az életmódváltással, hiszen azzal az esztendő legelső napjától foglalkoznom kellett. Pár gyógyszer káros mellékhatásainak köszönhetően 2019 végére elértem a 170 kilót. Számos meddő próbálkozás után végre rábukkantam az üdvözítő megoldásra, a genetikai igény szerinti táplálkozásra. 2019 december 6-án kezdtem az új módi szerint élni. Minden további nélkül elárulom az eredményt: már írom a könyvet, amelynek alcíme „Hogyan fogytam 43 kilót Mikulástól Mikulásig?”. Azaz sikerült lefogynom egy év alatt 127 kilóra. Ha semmi más nem történt volna 2020-ban, már ez is megérte.

Szomolai Tibor

A januárt könyvbemutatók szervezésére fordítottam. Az előző évek szokásaitól eltérően most már szlovák előadásokat is fel kellett vállalnom. Februárban ugyanis megjelent A klán című regényem szlovák kiadása. Voltak ugyan kétségeim azzal kapcsolatban, hogy képes leszek-e megfelelő színvonalon idegen nyelven előadni, de a két megtartott könyvbemutató bebizonyította, kár volt aggódnom. Egybehangzó vélemények szerint az előadások élvezhetőek voltak, amit pedig rosszul ragoztam, az az egzotikum.

Sajnos a vírus márciusi kitörése elmosta az összes többi tervezett könyvbemutatót, de a szlovák kiadás sikerét is. Mire a regény a könyvesboltokba került, azok bezártak. A könyv ezt a mélyütést azóta se tudta kiheverni. Ugyanez a sors érte el a német nyelvű kiadást, az is lefagyott.

Március végén a terveim romokban hevertek. Könyvbemutatók lemondva, gombaszezon még csak hónapok múlva. Végül a legjobbat tettem, amit tehettem – belefogtam az alkotásba. Egy suppra megírtam azt a regényt, amit már évek óta ígérgettem az olvasóknak. A Cigányúton elkészült, mire a gombaszezon megkezdődött.

A gombaszezont legjobb mihamarabb elfelejteni. Hiába nőttek a gombák, az eladás igencsak bicegett. Turizmus és nyitott éttermek hiányában ezen nem is csodálkoztam. Szenvedés volt az egész.

Mindenért kárpótolt viszont a Cigányúton, amely november végére a boltokba került. Sikere végül helyrehozta az addig eléggé gyalázatos pénzügyi mérleget is. Év végére egyensúlyba került minden. Jobb híján annak örülhettem, hogy nem veszítettem. Ezt se mondhatja el magáról mindenki ebben a sanyarú évben.

Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatója:
Matus Mónika

2021-től több nyugalmat várok. Idén megtanultuk intézményvezetőként, pedagógusként az átlagon felüli rugalmalmasságot, a perceken belüli alkalmazkodást, az azonnali döntéshozatal felelősségét, amikor akár emberek sorsa és élete is függhet attól, hogyan döntünk, a pénztelenséget, a szívósságot, a hosszú távú célok aprópénzre váltását. Kétszer annyit dolgoztunk, hatalmas lendülettel. Várom tehát, hogy elbánjunk a koronavírussal, hogy a diákok visszatérhessenek az iskolákba, mert pillanatnyilag nem vagyunk képesek az igazán hatékony távoktatásra, sem a hatékony felzárkóztatásra. Bár több sajátos nevelési igényű diákunk jobban járt a távoktatással, a szocializáció nekik ugyanolyan fontos, mint a többieknek. Bevallom, hiányoznak a gyerekek nagyon. 

Várom az oktatásügyi minisztériumtól és a kormányzattól az egyértelmű és világos kommunikációt. Semmit nem utáltam jobban idén, mint egy szociális hálón késő délután megjelent miniszteri bejelentésből megtudni, mi lesz holnap, miközben a szülők teljes pánikban olyan kérdésekre vártak választ tőlem, amelyekre másnap már mások voltak a válaszok, a két nap múlva közzétett hivatalos útmutató pedig megint egészen mást tartalmazott. Magánemberként várom a személyes találkozókat a barátokkal, a koncerteket, a színházi előadásokat, a fürdést, a múzeumokat, mindazt, ami azelőtt természetes része volt az életünknek.

Amikor elbúcsúztam a kollégáimtól, kértem őket, pihenjék ki magukat a téli szünetben, mert a következő év sem lesz könnyebb, mint az idei volt. Meg kell szervezni a visszatérést az iskolapadba a felsős diákoknak, biztosítani az iskola működését sokszor lehetetlen helyzetben, biztosítani a kollégák és a gyerekek teljes biztonságát. Lehetséges, hogy mobil tesztelő helyet kell létrehoznunk, hatalmas adminisztratív teher és nagy felelősség lesz ezáltal a vállunkon.  A távoktatás során szerzett rengeteg pozitív tapasztalatot rendszerszerűen beépítjük majd a hagyományos oktatásba, a koronavírus időszaka fordulópontot jelentett az oktatásban, többé nem taníthatunk már úgy, mint azelőtt. Nem tudjuk, milyen lesz a kilencedikesek országos tesztelése, hogyan zajlanak majd a felvételik. Remélhetőleg a jövőre tervezett iskolaösszevonások nem érintik hátrányosan régiónkat. Iskolánk 2021-ben ünnepli újranyitásának 70. évfordulóját, szeretnénk erről méltóképpen megemlékezni.

Nagy kihívás lesz Szencen a népszámlálás, remélem, közösségünk tagjai itt, a nyelvhatáron is lesznek annyian, hogy ne különlegességként, múzeumi dísztárgyként, itt maradt történelmi kövületként tekintsenek ránk a közeljövőben, hanem a város és a régió élő és fejlődő közösségeként. Jó lenne egy önálló magyar ház Szencen, megérdemelné a régió, különösen a fiatalok között tapasztalható asszimiláció visszafordítása céljából, valamint állandó programok biztosításával közösségi központ színhelyeként.

Géresi Róbert református lelkész, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese
Bibliai látomások üzenete, előadás, Géresi Róbert, Rovás
Fotó:  Fábián Gergely

Az elmúlt években jelentős előrehaladást értünk el az intézményalapítások tekintetében. Gondolok itt elsősorban az óvodaprogram megvalósítására, amelynek keretében óvodahálózatok jöhettek létre a református egyház gondozásában. A programban összesen huszonnégy intézmény alakul meg, 2021 végére mind a huszonnégy oktatási intézményünket szeretnénk átadni. Mindezt az egyetemes egyház munkájának jelentős pozitívumaként értékeljük, a gyermekekkel és az ifjúsággal való foglalkozást és kapcsolattartást ugyanakkor egyházunk ezt követően is előtérbe kívánja helyezni.

Nagyon fontos tehát számunkra, hogy megőrizzük és átadjuk a következő generáció számára azokat az értékeket, amelyek az épített örökséget jelenítik meg.

De fontosnak tartjuk azokat a lelkigondozói tevékenységeket is, melyek a gyülekezetek megszokott élete mellett pluszként jelentkeznek az egyház életében. Gondolok itt a mentálhigiénés képzéseinkre és az egyházunk által végzett diakóniai (szeretet-) szolgálatra.

Sajnos a mögöttünk hagyott év nagyon sok mindent leállított és megnehezített: nem elsősorban a beruházásokat, és a “kőből való építkezés” menetét, sokkal inkább az emberi kapcsolattartás lehetőségét. Reménykedünk, hogy a járvány mihamarabb enyhülni fog, és az egyházi élet visszatérhet a megszokott medrébe.

Szükség van ugyanis közösségeink megerősítésére, még akkor is, ha – és ezt örömmel tapasztaltam – a járvány legkritikusabb időszakaiban nagyon sok kreatív ötlet született arra vonatkozóan, hogy szükség esetén hogyan helyettesíthetők a hagyományos templomi és gyülekezeti alkalmak. Voltak lelkészek, akik a közösségi oldalakon és voltak olyanok is, akik a települések hangosbemondóin keresztül szóltak a hívekhez. Mások igehirdetéseket nyomtattak és ezekkel járták végig a településeket, falvakat. 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.