2026. június 10., 10:10

Amikor egy jogos követelést közösségi öngóllal csapnak agyon - Gubík László Halász Béláék bejelentésére reagált

Az októberben esedékes megyei önkormányzati választáson a Komáromi járásban nyolc független megyeiképviselő-jelölt is elindul. Közülük hetet mutatott be keddi sajtótájékoztatóján Halász Béla, Gúta város polgármestere, a csoportosulás vezetője. A bejelentésre Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a közösségi oldalán reagált.

gubík
Fotó: Csáky Mátyás

Gubík leszögezte, "a párt a politikacsinálás és érdekérvényesítés legfontosabb eszköze. Ezért létezik, ezért van rá szüksége a felvidéki magyarságnak is. Ugyanakkor meg kéne tanulnunk integrálóan, nem pedig a klikk-logika szerint működtetnünk, és - bármennyire szeretném - itt még sajna nem (mindenhol) tartunk a Magyar Szövetségben".

A pártelnök hozzátette, 

tartom a véleményem, hogy a komáromi járásban sokkal kézenfekvőbb lenne (lett volna) a polgárok elé egy polgármesterekkel egyetértésben kialakított listát állítani, még ha egy csapat belső kohéziója megannyira fontos is. Ez van, a verseny általában letisztítja a képet, végső soron jót hozhat Komáromnak is. Kiderül".

Gubík ugyanakkor aláhúzta, "számomra komoly értékrendbeli kérdőjeleket vet fel, ha magyar polgármesterek egy indulását egyelőre még csak be sem jelentő, de a lex-Beneš megszavazásakor nem habozó szlovák jelölt mögött mosolyognak, pláne hogy ez alapján már büntető eljárás is indult magyar képviselő (Orosz Örs) ellen2.

A pártelnök hangsúlyozta,

Branislav Becíkkel eredményesen együtt lehet működni a megyében, és könnyen lehet, hogy ez így lesz a következő ciklusban is. De sem ennek ténye, sem politikai kívánalmaink nem teljesülése ne legyen ok Stockholm-szindrómára. A Magyar Szövetség a jövő héten természetesen saját és természetesen magyar jelölttel jelentkezik".

Gubík a bejegyzést azzal zárta, "egy szó, mint száz, a választók majd eldöntik, melyik 8 ember képviselje a Komáromi járást Nyitrán. A magyar frakció itt a legerősebb, és ez október után sem fog megváltozni. A jelöltállítás tanulságairól majd a június 20-i országos tanács után számolok be. Addig is a közösségi ügy legyen közügy, a pártügy meg maradjon belügy".

Megosztás
Címkék