Halász Béla: Nem a Magyar Szövetség ellen indulunk
Az októberben esedékes megyei önkormányzati választáson a Komáromi járásban nyolc független megyeiképviselő-jelölt is elindul. Közülük hetet ma bemutatott Halász Béla, Gúta város polgármestere, a csoportosulás vezetője.
Halász Béla elmondta, az Alsó-csallóközi Városok és Falvak társulásával törekedtek arra, hogy partnerséget alakítsanak ki a Magyar Szövetséggel. Halászék azt szerették volna, ha a párt listáján három képviselői helyet kapnak, de kompromisszumként a kettőbe is belementek volna. Halász rámutatott, a Magyar Szövetség listáján nincsenek járásbeli polgármesterek, miközben a polgármesterek azok, akik napi szinten kapcsolatban vannak a lakosokkal, így hatékonyabban tudnák képviselni a települési érdekeket, illetve az emberek felé is kommunikálni, hogy milyen tevékenységet folytat a megye, és miben tudna nekik segíteni.
Ezt követően ismertette a képviselőjelölteket, akik a következők: Németh Nagy Andrea, Csicsó polgármestere; Tóth Péter, Szilas polgármestere; Szüllő Béla (Komárom), Pupák István ógyallai önkormányzati képviselő, akit Halász Ógyalla következő polgármestereként mutatott be; Sárközi János (Szentpéter), Kárpáti Ernő, Gúta alpolgármestere, valamint Halász Béla. A nyolcadik jelölt Molnár Zoltán, Megyercs polgármestere lett volna, ő azonban a helyi önkormányzati kampányra szeretne koncentrálni, így a nyolcadik jelölt személyét később jelentik be. Halász elmondása szerint a települése polgármesterjelöltként indul Zink Vass Nóra is, a Magyar Szövetség járási titkára, aki egyben megyeiképviselő-jelölt is. Zink Vass Nóra indulási szándékát a polgármesteri székért tegnap jelentette be közösségi oldalán.
Halász Béla elmondta, a csapat Branislav Becíket fogja támogatni megyefőnökként, feltéve, ha az indulni fog. A regnáló megyefőnök egyelőre nem nyilatkozott indulási szándékáról.
Halász hangsúlyozta, nem a Magyar Szövetség ellen indulnak.
– mondta.
"Mi nem a Magyar Szövetség ellen, hanem a Komáromi járásért, a komáromi régióért szeretnénk dolgozni. És bárki is fog bejutni abba a testületbe, mindenkivel együtt szeretnénk működni, nincs ellenségünk, mi szövetségeseket keresünk" – tette hozzá.
Branislav Becík, a Nyitra Megyei Önkormányzat hivatalban levő elnöke köszönetet mondott az együttműködésért az elmúlt négy évben. "Amikor a polgármester úr elmondta, mi van készülőben, egy percig sem gondolkodtam afelett, hogy ma idejöjjek, és támogassam a kezdeményezést" – mondta Becík, hozzátéve, hogy Nyitra megye lakosságának 55 százaléka falvakban él, így fontos, hogy a régiók arányosan és a megfelelő módon legyenek képviselve.
Ugyanakkor elmondta, még nem jelentette be indulási szándékát, így csak arról tudta biztosítani a jelenlevőket, hogy a jelen ciklusban az utolsó lehetséges pillanatig azért fog dolgozni, hogy a megyében élők helyzete jobb legyen.
Balódi László, a Csallóközi Városok és Falvak társulásának elnöke elmondta, a társulás 97 települést tömörít. "Aki ezt nem látja, hibát követ el" – mondta. Balódi szerint a polgármesterekre oda kell figyelni, mert ők azok, akik napi szinten kapcsolatban állnak a lakossággal, és kisebb-nagyobb sikerekkel tudják oldani a lakosok problémáit. Balódi szerint a megyében a magyar szavazatokért ádáz harc fog folyni.