2022. november 10., 08:15

A számokon túl, avagy dologidő van!

Szűk két héttel a választások után talán lassan itt az ideje, hogy az első ismertetők és gyorstértékelések után kicsit mélyebben is áttekintsük a tanulságokat. A most először egyszerre lezavart megyei és önkormányzati voksolás ugyanis tartogat még jónéhány érdekes részletet, úgy az országos politikát, mint a felvidéki magyar közösség jövőjét tekintve. Lássuk!

Szövetség
Fotó: ma7

Az előzetes elemzések, várakozások egyik gyakran visszatérő kérdése volt, vajon a megyei választásoknak lesz-e protest jellege. A választók véleményt mondanak-e a kormánypártokról, vagy a személyiségek ereje érvényesül? Azóta kiderült, az ítélethozatal érdeklődés hiányában elmaradt. Röviden talán így lehetne összefoglalni a választások legfontosabb belpolitikai tanulságát. Azaz hiába a felmérések alapján erős kormányváltó hangulat, a szavazóparavánok mögött senkinek nem tetszett forradalmat csinálni.

A status quohoz, legalábbis megyei szinten, alig-alig nyúltak hozzá. Szlovákia nyolc megyéjéből mindössze két helyen lesz új gazdája a megyeelnöki posztnak, ráadásul úgy, hogy az egyik még családban is marad.

Besztercebánya megyében apáról fiúra, Ján Lunterről Ondrej Lunterre öröklődik a poszt. A másik váltás Nyitra megyéé, ahol az egyik ellenzéki jelöltet egy másik váltja. A kirobbanthatatlannak tűnő Milan Belica simán kikapott Branislav Becíktől. Udvard sajátos járványügyi kezeléséről elhíresült polgármestere talán az egyetlen meglepő ellenzéki teljesítmény a megyeelnöki választáson, Jaroslav Baška sikerére ugyanis számítani lehetett Trencsénben. Ott a választás semmi váratlant nem hozott, a smeres parlamenti képviselő csont nélkül húzta be a voksokat.

Ködszurkálás

A megyei képviselőknél kicsit más a helyzet, de a brazil szappanoperákat idéző koalíciós keringők miatt a lehetetlennel határos szétszálazni, végül is melyik párt hány jelöltet tudhat magáénak a megyei közgyűlésekben. A Szövetség eredményeire még kitérünk a későbbiekben, itt legyen elég annyi,

a jelöltjeikre leadott 505 ezer szavazatával a magyar formáció kimagasló eredményt ért el a pártok között.

Az országos lefedettséggel rendelkező Hlas-SD megszorongatni sem tudta a Szövetséget a maga 400 ezer körüli szavazatszámával, igaz, az önkormányzati választásokon egyetlen párt sem ad annyi polgármestert, mint Pellegriniék. Ezzel együtt a 2022-es választás nagy nyertesei mindenképp a független képviselők.

Álfüggetlenek vagy valódi magányos farkasok, teljesen mindegy, a megyei választásokat egyértelműen ők vitték el. Míg a megyeelnöki posztért jellemzően pártszövetségek jelöltjeként szálltak harcba (Lunteren kívül egyetlen független győztes sincs), a testületekbe már legtöbben függetlenként vagy olyan pártnak kinéző alakulatok tagjaként kerültek be, mint például a pozsonyi Team Bratislava. Ez mindenképp érdekes tanulságokat tartogat a jövőre nézve, de a pártok valódi erejének megállapításához vajmi keveset ad hozzá.

Pont úgy, mint az önkormányzati eredmények. A sajtó hiába rágja most a gittet, melyik párt a választások nyertese, ez a kérdés nem csak eldönthetetlen, még értelmetlen is. Az összes megválasztott polgármester 46%-a függetlenként mérette meg magát, utánuk sorban a Hlas (9,2%), a Szövetség (7,6%), a Smer (6,6%) és a KDH (6,3%) adja a legtöbb településvezetőt.

lenne egy közelgő választás várható kimenetele? Nyilván nem! Az eredmény pusztán azt a laikusként is könnyen belátható összefüggést tükrözi, hogy az önkormányzati választásokon a régi, hagyományos struktúrával rendelkező pártok előnyben vannak. Politikusaik ismerik a régióspecifikus problémákat, a választók pedig ismerik a régióspecifikus politikusaikat. Nagyjából ennyi az egész, áltudományos füstöt fújni rá felesleges. A Hlas persze korántsem nevezhető régi formációnak, de a pragmatikus koalíciózás (a Smertől, a Sme rodinán át informálisan a liberális Vallóig!) és a Smertől örökölt apparátus elég volt a sikerhez.

Éppen emiatt elhibázott logika most azon örömködni, az „extrémista” (micsoda ostoba szó!) pártok mennyire leszerepeltek. Ez várható volt! Üzenet és beágyazottság híján, csupa új arc, régi motorosok alig, erre tehát számítani lehetett. Messzemenő következtetéseket levonni a parlamenti választások eredményére nézvést azonban botorság. Azzal érdemes lenne a következő parlamenti választás másnapjáig várni. Biztos, ami biztos!

A puding meg a próbája
Az előttünk álló időszakban két lehetőség is lesz arra, hogy az őrület után végre az előrehozott választások határára sodródjon az ország. Egyrészt a parlamentnek még idén dönteni kellene a 2023-as költségvetésről, márpedig Boris Kollár és a Sme rodina már jelezte, költségvetés nélkül ők nem kormányoznák tovább az országot, jöjjön az előrehozott választás.

Az OĽaNO-nak persze úgy hiányzik ez, mint ablakos kisiparosnak a hanyattesés, még arra az egészen átlátszó húzásra is képesek, hogy a vállalkozóknak szánt energiaügyi segélycsomag elfogadásával zsarolják a parlamentet. A költségvetést december közepéig van idő elfogadni, utána jöhet a vízözön, vagy helyette egy népszavazás!

Zuzana Čaputová ugyanis ígéretéhez híven kiírta az előrehozott választásokról döntő népszavazást, ’23 januárjában tehát megint az urnákhoz várják az ország lakosságát. A kérdés nagyjából így hangzik majd: egyetért-e ön azzal, hogy a választási időszak lerövidíthető legyen parlamenti döntés vagy egy referendum által? Vagyis népszavazás lehetőségéről döntő népszavazásra invitálják az ország lakosságát, az átlagválasztó számára eleve nehezen érthető, hogy minek a lehetőség lehetőségéről szavazni, ráadásul egy sikeres népszavazás sem garantál az alkotmány módosításán kívül semmi mást. A népszavazás pedig szinte biztosan érvénytelen lesz, mert legalább 2 millió 230 ezer választópolgár részvétele kellene, erre pedig a szlovák alkotmányosság rövid történetében mindössze egyszer volt példa, az EU-csatlakozásról döntő 2003-as referendum alkalmával.

Érvénytelen népszavazás ide vagy oda, az viszont könnyen elképzelhető, hogy 2023-ban parlamenti választásokra is sor kerül majd. S itt jutunk el a Szövetséghez!

Dologidő van!

Kollégám, Kolek Zsolt a Magyar7 múltheti számában kiválóan összefoglalta az önkormányzati és megyei választások magyar eredményeit. Ezek részletezésétől így most eltekinthetünk, legyen elég annyi, elemi matematikai ismeretek elegendőek hozzá, hogy belássuk, az egyesült magyar párt nagy sikert ért el a választásokon.

Mindegy, hogy épp balliberális vagy széljobber, esetleg az örök sértődöttek pozíciójából nézi valaki a Szövetséget, a tényekkel nehéz vitatkozni: az összevont választásokon várakozáson felül teljesített a párt. Van és lehet is minek örülni! Végre!

Ezzel együtt napokkal azt követően, hogy az utolsó buborék is felszaladt a pezsgőspohár oldalán, itt az ideje feltenni a kérdést, miért? Minek köszönhető ez a vitán felül remek eredmény? Talán ez az előttünk álló időszak egyik kulcskérdése! Mi működött? Mi nem működött?

Miért nem jött ki a magasabb megyei részvételi arány melletti visszaesés, ahogy azt sokan várták? Hogyan sikerült plusz 14%-os országos részvétel mellett majd‘ 25%-kal gyarapítani a megyei képviselők számát? Ha ezekre a kérdésekre legalább elképzelések, javaslatok szintjén választ adunk, a sikeres főpróba után talán a premieren is garantálható a közönségsiker! A jó megyei és önkormányzati eredményeket egy 5% feletti parlamenti eredménnyel lehet igazán megkoronázni. Az i pont nélkül mit sem ér!

Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy idén végre jól sikerült a mozgósítás. Ez önmagában persze nem teljesítmény, legfeljebb az abszolút elvárható minimum. Eleve nonszensz, hogy a 8,5%-os felvidéki magyar közösségnek nincs önálló parlamenti képviselete. Az okok ismertek, a megoldások már körvonalazódnak.

Leírtuk már sokszor, 8,5% a parlamenti jelenlétre elég (kellene, hogy legyen), de az ideológiai alapú megosztottságunk táplálása, ápolgatása óriási luxus.

Teljesen mindegy, hogy szivárványzoknis „liberálistól“, vagy önmaga magyarságára egy napsütéses reggelen ráébredő „konzervatívtól“ érkezik, ugyanúgy árt a közösségünknek. Annak a közösségnek, amelyet jól láthatóan képes megszólítani a Szövetség, már, ha politikusai torzsalkodások és belső hatalmi harcok helyett beleállnak a hámba – meg persze, elmennek szavazni a saját párttársukra...

Ez a választás ugyanis megmutatta, igény van az egységes magyar képviseletre, s ez akkor is igaz, ha elfogadjuk az agyonrágott elemzői lózungot, hogy a helyhatósági választások nem a pártokról, hanem az arcokról szólnak.

Remek, és?! Ezek szerint vannak „arcaink“, Királyhelmectől Somorjáig! Most–Híd platformtól az MKP-ig! Akad még néhány független erős ember is, akinek, s ez megint egy fontos tanulság, helyet kell biztosítani a nap alatt. Van mire építkeznünk, már csak bele kell állni a munkába, amelynek meglehet, meglesz az eredménye. A lehető leghamarabb meg kell haladni a platformrendszert, összeállítani a parlamenti listát (ha ez még nem történt meg), aztán nekiállni kidolgozni egy felvidéki magyarság számára egyszerre releváns és hiteles programot. Nem kis feladat, úgyhogy épp itt az ideje nekikezdeni. Dologidő van!

Megjelent a Magyar7 2022/45. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.