A Smer volt pénzügyminisztere csökkentené a kormánypolitikusok fizetését, Matovičnak nincs ellenvetése
A volt pénzügyminiszter, Ladislav Kamenický (Smer) jelentősen csökkentené a kormány politikusainak a fizetését. Igor Matovič pénzügyminiszter is egyetért a javaslattal, sőt ő az összes parlamenti képviselő fizetését csökkentené.

Az RTVS Szombati dialógusok (Sobotné dialógy) című műsorának a vendégei Igor Matovič és Ladislav Kamenický voltak.
A smeres képviselő kritizálta a kormány által elfogadott új költségvetési tervet. Kamenický szerint nem jut elég pénz az állami szektorba.
– jelentette ki Kamenický.
Matovič tagadta, hogy a költségvetési tervezetet a koalíciós pártok zsarolásával fogadták volna el. Emlékeztetett, ha az állam pluszpénzt akar adni, akkor valahonnét mindig el kell venni.
Kamenický szerint a költségvetést teljesen máshogyan kellett volna elkészíteni. Példának hozta fel azt, hogy
a kormánytagok fizetését jelentősen csökkenteni kellene.
Matovič erre azt válaszolta, hogy ez ellen nincs semmi kifogása, de akkor az összes parlamenti képviselőnek csökkenteni kellene a bérét.
– fogalmazott Matovič, aki hozzátette, rendkívül felelőtlennek és farizeusi cselekedetnek tartja ezt Kamenickýtől, aki annak idején a képviselők fizetését havi ezer euróval emelte meg.
Kamenický ezt tagadta, szerinte amikor miniszter volt, akkor a képviselők fizetését csökkentették.
A két politikus megegyezett abban, hogy a másik nem ért a pénzügyekhez.
Kamenický úgy vélte, hogy ő jobban tanulmányozta a költségvetést, mint maga Matovič, és szívesen beszélne a részletekről.
Matovič viszont azt állította, hogy Kamenický volt az Európai Unió legfelelőtlenebb pénzügyminisztere, milliárdokat pazarolt el, most pedig csak okoskodik.