2021. október 10., 16:56

A Sme rodina továbbra is bízik a belügyminiszterben, de többet már nem hibázhat

Boris Kollár, a Sme rodina elnöke szerint a belügyminiszter, Roman Mikulec (OĽaNO) még kap egy utolsó esélyt a bizonyításra, de ha elvéti, akkor a Sme rodina a visszahívását fogja követelni. A markíza televízió politikai műsorának a vendége Boris Kollár és Juraj Blanár (Smer) voltak.

Boris Kollár
Fotó: TASR

Boris Kollár elmondta, nincsenek megelégedve a belügyminiszterrel, de a védelmében elmondta, hogy igyekszik igazságosan cselekedni, és nincsenek megkötve a kezei. Elmondása szerint úgy nem lehet folytatni a korrupció felszámolását,

hogy valaki olyan pozícióban van, ahonnan nem lehet őt elmozdítani, ahogy ez a Smer irányítása alatt volt jellemző.

Kollár elmondta, az új rendőrségi törvénymódosítás alapján, a belügyminiszter több dolgot is véghez tud vinni.

Juraj Blanár (Smer) szerint az új rendőrségi törvénymódosítás az államigazgatás megtisztítását jelenti. Az ellenzéki politikus elmondta,

a kormány nem akar átlátható államigazgatást és működőképes rendőrséget építeni, ehelyett a saját embereit akarja odaültetni.

A két politikus az őrizetbe vett, majd szabadlábra helyezett nyomozókról is beszélt. Kollár megüzenete a rendőrfőkapitánynak, Hamran Istvánnak, hogy ne nevezze őket a "mi embereinknek". Blanár szerint a nyomozóknak nem szabadott volna visszatérniük a tisztségeikbe, mert már egyszer őrizetbe vették őket.

Szó esett a magyar állam szlovákiai ingatlanvásárlásairól is. Boris Kollár szerint

gyorsan kell cselekedni, és meg kell védeni a szlovák földterületeket.

Kollár hozzátette, ha ezt mezőgazdasági vállalkozók tennék meg, akkor azzal nincs gond.

De ha egy állam teszi ezt, az Kollár szerint veszélyes lépés, amely ellen keményen fel kell lépni.

Blanár szerint a kormány elveszítette a kontrollt az ügy felett, és emiatt nemzetközi szinten Szlovákia hírneve is veszélybe került .

 A Smer mielőbb rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi, ahol azt szeretné megtudni, hogy a kormány milyen konkrét lépéseket javasol a probláma megoldására.

Megosztás
Címkék