A parlamentben csütörtökön is a káosz volt az úr, folytatás júniusban
A parlament képviselői a vártnál korábban befejezték a 90. ülést. Végül nem is szavaztak a több tucat témában. Boris Kollár, a parlament elnökének beszámolója alapján a meg nem tárgyalt programpontok átkerülnek a következő rendes ülésre, amely a tervek szerint június 13-án kezdődik.

Fotó:
TASR
Az ülés befejezésére vonatkozó javaslatot Anna Zemanová, az SaS parlamenti klubjának vezetője nyújtotta be. A jelenlévő 135 képviselő közül 89-en szavaztak igennel, 41 képviselő nemmel, hárman tartózkodtak, ketten pedig nem szavaztak.
A plénumnak több javaslat második olvasatba helyezéséről is szavaznia kellett volna, erre nem került sor, ezek így már szinte teljesen biztosan nem kerülnek elfogadásra ebben a választási időszakban.
Címkék