2021. április 20., 17:00

A közegészségügy is jóváhagyta a népszámlálás második szakaszának májusi kezdetét

Ahogy arról portálunk már korábban beszámolt, a szlovák statisztikai hivatal május első hétfőjén, azaz május 3-án tervezte elindítani a népszámlálás második, úgynevezett asszisztált szakaszát. A hivatal keddi közleménye szerint ezt immár a közegészségügy is jóváhagyta. Erre a járványhelyzet miatt volt szükség, ezt immár a februárban módosított népszámlálási törvény is előírja.

Fotó: scitanie.sk

A második szakaszban ugyanis már személyes találkozásra is sor kerülhet a lakosság és hivatal munkatársai között, méghozzá kétféleképpen.

A népszámláláson eddig még részt nem vett lakos felkeresheti az önkormányzatnál kialakított számlálási pontot, vagy kérheti, hogy a népszámlálási asszisztensek menjenek ki hozzá.

Ez utóbbival kapcsolatban a statisztikai hivatal március-április során visszatetszést keltő változtatásokra szánta el magát, amely törvényessége sokak szerint aggályos. A hivatal ugyanis immár tiltaná a népszámlálási asszisztenseknek, hogy saját kezdeményezésükre keressék fel azokat a címeket, ahonnét még nem érkezett számlálási űrlap. Csak azokat engedélyezné megszámolni, akik ezt kifejezetten kérik. A törvény viszont a népszámlálást elmulasztókat pénzbírsággal sújthatja. A problémával hetilapunk, a Magyar7 szerdán megjelenő számában foglalkozunk bővebben.

Az asszisztált, második szakasz hat hétig tart majd.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.