2022. június 1., 14:16

A bűnbakkeresés már jól megy Budajnak és Sulíknak, csak a Sajót kellene megmenteni végre

Budaj minisztériuma szerdán elhatárolódott Sulík minisztériuma keddi közleményétől, amelyben Sulíkék tiltakoztak Budajék hétfői állításai miatt. Folytatódik a Sajó-saga.

2022-05-05 Sajó, szennyezés, vízszennyezés, környezeti katasztrófa
Fotó: Fábián Gergely

A környezetvédelmi miniszter Ján Budaj (OĽaNO) hétfői sajtótájékoztatóján a ma7.sk portál kérdésére elmondta, hogy az elmúlt három hónapban a Richard Sulík (SaS) vezette gazdasági minisztérium semmilyen magyarázatot nem adott arra, miért szemlélte tétlenül a Sajón lejátszódó környezetvédelmi katasztrófát, miközben annak elhárítása a Sulík-féle minisztérium hatáskörébe tartozna, mivel egy régi bánya aknáiból ömlik a folyóba a szennyezett víz.

Budaj miniszter megerősítette azt a korábbi kijelentését, hogy elvárja kollégájától, mondja el, milyen szubjektív és objektív okai voltak ennek a hozzáállásnak, hiszen, mint ahogy a hétfői tájékoztatón megtudtuk, az első érdemi munkák csak május utolsó hétvégéjén kezdődtek el. Szinte napra pontosan három hónappal azután, hogy a folyó szennyeződésének első jelei a nyilvánosság előtt is ismertté váltak. (Többek között Orosz Örs, a Szövetség párt egyik vezetője felderítő munkájának eredményeként is.). Budaj hétfőn elmondta, hogy a kormány elé kellett tárnia a gazdasági minisztérium tétlenségét, és csak ezt követően kapott „szabad kezet”, hogy ténylegesen eljárást kezdeményezhessen. Ez volt hétfőn.

Kedden, szintén portálunk kérdése alapján sajtóközleményt fogalmazott a Budaj által megkritizált gazdasági tárca, amelyben kifejtették, hogy a minisztérium alá tartozó Ércbányák állami vállalat nem az a bánya, amelyik a vizet szennyezi, homályos utalást viszont tettek arra, hogy az Ércbányák korábbi vezetése gondatlanul járt el egy korábban ott tevékenykedő másik vállalattal való közös munka során.

Ez azonban a mostani vezetést semmilyen módon nem érinti, sőt, büntetőfeljelentést is tettek a felelősség megállapítására. A gazdasági minisztérium ezen kívül több mulasztást és téves hatásköri értelmezést is a környezetvédelmi minisztérium nyakába varr, hogy aztán közleményük végén a győztes önelégülten leereszkedő nyugalmával jelentsék ki, a jövőben a két tárcának sokkal konstruktívabban kell együttműködnie.  A gazdasági minisztérium közleményéről itt olvashatnak bővebben.

Nos, Ján Budajt, –  aki környezetvédőként már a kommunista rendszerben sem hagyta magát egy sokkal veszélyesebb ellenféltől elnémítani – nem lehetetett egy megfellebbezhetetlennek tűnő állásfoglalással leállítani, s így lapunknak szerdán már kérdést sem kellett feltennie, a környezetvédelmi minisztérium magától is reagált Sulíkék keddi állításaira, és kiadott egy újabb sajtóközleményt, amelyben az ellenoldal keddi állításait cáfolják.

Igazából azért nem kérdeztünk újra, mert szinte biztosak voltunk benne, hogy egy pengeváltás után nem lesznek annyira egoisták a küzdő felek, hogy egy újabb csörtébe is belevágjanak, csak hogy övék legyen az utolsó szó.

A szerdai anyag terjedelmében is túltesz a konkurens minisztérium keddi szövegén, és részletesen tárgyalja a gazdaságiak mulasztásait, amelyek fő kiindulási alapja az, hogy mivel bánya okozta szennyeződésről lévén szó, a fő eljáró hatóságnak a Bányaigazgatóságnak kell lennie, s minden további eljárás ebből vonatkoztatható. A Bányaigazgatóság pedig a gazdasági minisztérium felügyelte intézmény. Röviden, a bányák fő hivatala mulasztott a törvény előírta kötelezettségeiben. A környezetvédelmi tárca saját pozíciójának tisztázására elmondja, nekik nem, hogy joguk nincs a bányaterületekre belépni, de alárendelt intézményeinek sem felszerelése és jogosultsága, de szakemberi gárdája nincs arra, hogy ilyen tevékenységekbe kezdjenek vagy azokat irányítsák. A bányákkal kapcsolatos problémákra szakosodott szakemberek éppen, hogy az állami bányaügyi igazgatóságon, illetve azok mentőegységeiben, valamint az Ércbányák állami vállalat kötelékében fejtik ki tevékenységüket. A tényleges eljárás és annak kezdeményezése tehát az ő kötelességük. 

A környezetvédelmi közlemény is gáláns a lezárásban, ők azt emelik ki, hogy támogatják Sulíkék az irányú törekvését, hogy állandó pénzalapot hozzanak létre a működő bányavállalatok befizetéseiből, hogy abból a munkák végeztével állagmegóvást és más biztonsági és megelőző munkákat lehessen finanszírozni.

Mi „érdeklődve” várjuk, hogy csütörtökön lesz-e folytatása az üzengetésnek. Ha igen, arról természetesen beszámolunk a ma7.sk olvasóinak. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a Sajóról már mintha meg is feledkeztek volna a vitatkozó felek...

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.