2021. június 13., 19:00

Gondatlansággal vádolja a környezetvédelmi tárcát az SaS, mert az szerintük nem vigyáz eléggé az ivóvizünkre

Az elmúlt évek botrányai után a felvidéki magyar ember szinte azonnal felkapja a fejét, ha az ivóvízkészletek szennyezéséről vagy gondatlan kezeléséről hall. Sajnos a nagypolitika szintjén a kelleténél ritkábban rezonál a téma, de most úgy tűnik, köszönhetően a koalíciós feszültségeknek, a fősodorban is megjelenik.

víz
Fotó: unsplash.com

Az SaS politikusai ugyanis azzal vádolják a környezetvédelmi tárcát, illetve az azt irányító OĽaNO-s Ján Budajt, hogy a tárca irányítása alá tartozó ivóvízvédelmi feladatoakt ellátó hivatalok és intézetek rosszul végzik a munkájukat, sőt, az emberek egészségét veszélyeztetik a hanyagságukkal. Budajék természetesen mindent tagadnak. Sulík pártja most arra készül, hogy egy törvénymódosítással átszervezi az ivóvízvédelem működését, fontos területeket kivonva a minisztérium hatásköréből.

A Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal (Najvyšší kontrolný úrad) nem rég véget ért vizsgálata számos területen talált hiányosságokat.

A vízminőség ellenőrzése nem egyetlen hivatal feladata Szlovákiában. Nem csak a Vízgazdálkodási Intézet és a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet illetékes vízvédelmi kérdésekben, hanem Dionýz Štúr Állami Geológiai Intézet, sőt, még a mezőgazdasági kísérleti intézet, az ÚKSUP is. Ez utóbbinak azt rótták fel, hogy az előre betervezett víztisztasági vizsgálatok mindössze kétharmadát hajtották végre a vizsgált, 2016 és '19 közötti időszakban.

A Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal legfőbb kifogása az volt, hogy a környezetvédelmi tárca nem követi rendszeresen az egyes szennyeződések állapotát, sőt, nincs egy rendes adatbázis sem, amely tartalmazná az összes már megismert szennyeződést. Tulajdonképpen nincs egységes rendszer, hiányzik egy olyan adatbázis, állítja a hivatal, amely egységes formában tartalmazná és osztályozná a már feltárt szennyezéseket. Sőt, derült ki a Hivatal vizsgálatából, számos szennyeződés kapcsán hiányoznak adatok. A tárcának pedig azt rótták fel, hogy nem ellenőrzi és koordinálja a fentebb felsorolt intézmények munkáját.

A különböző, vízvédelemmel foglalkozó intézetek és hivatalok gyakorlatilag egymástól függetlenül végzik munkájukat, sokszor nem is kielégítően.

A Hivatal végső megállapítását, mely szerint a feltárt hiányosságok egészségvédelmi szempontból is komoly veszélyt jelentenek, a környezetvédelmi minisztérium visszautasítja. At ugyan elismerik, hogy számos területen lehetne fejleszteni, de a rendszer működik és elegendő ahhoz, hogy az esetleges szennyeződésektől megvédje a lakosságot és az ivóvízkészletet.

Érdekes módon, bár régóta ígérik, végül nem Budaj minisztériuma, hanem Richard Sulíkék terjeszthetik be a vízvédelmet átalakító törvénymódosítást. 

„V prvom rade bude vlastník verejného vodovodu naďalej povinný neustále zabezpečovať sledovanie kvality surovej vody vrátane jej rozboru. Zistené hodnoty bude musieť Výskumný ústav vodného hospodárstva zverejniť v úplnom znení,“ hovorí predkladateľka novely

Anna Zemanová, a tervezet beterjesztője szerint a Vízgazdálkodási Kutatóintézet a jövőben a rendszeres monitorozás eredményeit kötelező lesz nyilvánosságra hozni, a régióban illetékes közegészségügyi hatóságok pedig kötelesek lesznek folyamatosan figyelni ezeket a jelentéseket, s, ha rendellenes, kiugró értékeket tapasztalnak, azonnal megtenni a szükséges lépéseket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.