Felejtsük el a régi tempót!
Az egyre forróbb nyarak, az elégtelen csapadék és összességében a klímaváltozás még mindig úgy tűnik, hogy felkészületlenül éri tágabb régiónkat. Pedig amikor a tervekről hallunk, hogyan lehetne megállítani, legalábbis lassítani az elsivatagosodást, a szikesedést, a talajvizek eltűnését, az ember óhatatlanul arra gondol, későn és rosszul reagálunk, hiszen már rég nem a jövőről kellene beszélni, mert a baj már a nyakunkon van.
A minap véletlenül bukkantam rá Kulcsár Lászlónak, a Zöld Gerilla Mozgalom alapítójának az interjújára, amelyben több elgondolkodtató megoldás hangzik el. Az önmagát nemes egyszerűséggel parasztként meghatározó alföldi gazdálkodó és néhány vele azonos véleményt képviselő ember gerillaharcot folytat a tájvédelem és a vízmegtartás érdekében. Nyilvánvaló, hogy az általuk képviselt nézetek nem mindenkinek tetszenek, és Kulcsár modellje meglehetősen radikálisnak tűnik, mindenesetre érezni belőle az őszinte aggodalmat.
„A magyar mezőgazdaság jelenlegi formájában egy gazdasági és ökológiai totálkár. Miközben a klímaváltozás és a drámai aszályok már nem a távoli jövő riogatásai, hanem a mindennapok valósága, a döntéshozók még mindig a szocialista téesz-időkben gyökerező technokrata reflexekkel próbálják kezelni a valóságot” – állítja a Zöld Gerilla, alias Kulcsár László. Sőt még ennél is keményebben fogalmaz: „A döntéshozók eddig minden olyan módszert kipróbáltak, ami nem működik, de legalább sokba kerül. Most, hogy elfogyott a pénz és elértünk a falig, kénytelenek lesznek végre azt csinálni, ami működik is – mielőtt az Alföld végleg porrá válik.”
A fenti kijelentés biztosan kiveri a biztosítékot a nagytermelőknél. Ráadásul a törvényhozók sem örülnek neki. A felvetett kérdésekre a hivatalos válaszok sokszor kimerülnek a méregdrága, de hatástalan presztízsberuházásokban. Ennek a legmeghökkentőbb példája Kulcsár szerint a Homokhátság megmentésére szánt 1700 milliárd forintos projekt, amelynek esetében a szakértők számításai szerint a gigantikus csatornarendszer és öntözési program hektáronként több mint 2 millió forintos költség mellett mindössze 2 milliméternyi vízpótlást tenne lehetővé. Ráadásul egy kiszivárgott hír szerint a politikusok maguk is elismerték: a programot csak azért nevezik „ökológiai vízpótlásnak” és „biodiverzitás-védelemnek”, mert az EU így hajlandó finanszírozni. Ha ez így igaz, márpedig miért ne lenne, ez az időhúzás még a laikus számára is megdöbbentő.
A Zöld Gerilla és a mögötte álló tudományos elit, köztük a nemzetközileg is elismert Tölgyesi Csaba ökológus szerint a megoldás a tájgazdálkodás és a természetalapú módszerek alkalmazása lenne. Elsősorban fel kellene hagyni a gyengébb minőségű szántók „feltuningolásával”. Konkrétan: egymillió hektár földet ki kellene vonni az intenzív gabonatermelésből. Az aszályos, belvizes vagy rossz minőségű területeket vissza kell adni a víznek, fás legelőket, halastavakat, nádasokat, ártéri gyümölcsösöket kell létrehozni. A folyók mesterséges gátak közé terelése helyett vissza kell állítani a kanyargós medreket (annak idején a Tisza-szabályozással éppen ezeket egyenesítették ki, közel ötszáz kilométerrel lerövidítve a folyó magyarországi szakaszát, és lejjebb nyomva a talajvizet) és a part menti vegetációt, amely szivacsként szívja magába a vizet, és a száraz időszakban visszapótolja azt a talajba.
A kormányok szintjén a mezőgazdasági károkat, a terméskiesést (miközben a felvásárlási árak a dráguló műtrágya- és energiaárak mellett mindig alacsony szinten vannak) támogatással próbálják kompenzálni. A fagykár, vízkár, aszálykár kiszámítható, pénzben kifejezhető. Ez azonban nem segít a természetnek, hiszen a pénzből nem lesz se víz, se termés. Persze, fontos megtartani és fenntartani a földből élőket és családjukat. De ha ilyen tempóban változik a klíma, és ilyen aszályokkal kell szembenéznünk, ez a természet nélkül sokáig nem fog menni.
A radikális változtatás a sok ezer hektáron gazdálkodó termelőket érintené a legfájdalmasabban, hiszen az EU-s földalapú támogatás önmagában nagy pénzeket jelent. De a „műtrágyabárók” is rosszul járnának, hiszen véget kéne vetni a termőföld minden áron történő kiszipolyozásának, amihez rengeteg műtrágya kell. Van még néhány szempont, amelyekről a kistermelők sokat tudnának mesélni.
