2021. december 11., 19:20

Turpinszky Béla operaénekesre emlékezve

2021. december 10-én töltötte volna be 90. életévét a lévai születésű operaénekes, Turpinszky Béla. Közösségi oldalán az Operaház is emlékezett rá.

Turpinszky Béla
Galéria
+1 kép a galériában
Turpinszky 1984-ben
Fotó: Opera Archívuma

Turpinszky Béla 1931. december 10-én született Léván. Jogot tanult, de a Zeneakadémiát is látogatta. Amint azt az operavilag.net felelevenítette, kezdetben baritonként lépett fel, s feltűnt a legkülönbözőbb stílusú dalművekben (többek között a Bajazzók Silvióját és A trubadúr Luna grófját is megformálta): „Itthon ő volt az 1969–1974 között felújított Ring-ciklus Siegmundja, majd két Siegfriedje, de énekelte Stolzingi Walthert is A nürnbergi mesterdalnokokban, és emlékezetes sikert aratott a Jenůfa Lacájának szerepében is. 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki.”

A Léván született művész énekesi pályafutása alatt két fachban is megmutatkozott: baritonból képezte át magát tenorrá. Az Operához 1957-ben került mint énekkari tag, majd 1961-ben lett magánénekes. Kezdetben nagyobb szerepei mellett közepeseket is megformált, úgy, mint az Albert Herring Sidje, a Szöktetés a szerájból hajósa vagy a Faust Valentinja. Az igazi áttörést a fachváltása hozta el a számára 1968 után, amikor Wagner tenor szerepeit kezdte énekelni, kezdve Froh-val A Rajna kincséből vagy Erikkel A bolygó hollandiból. 1970. január 17-én debütált A walkür Siegmundjaként, majd 1971-től Siegfried is repertoárjába került. (…) Énekesi örökségét lánya, Ágnes és unokája, Turpinszky Gippert Béla viszik tovább”

– áll az operaénekes előtt tisztelgő bejegyzésben.

A művész 2016. augusztus 26-án, nyolcvanöt éves korában hunyt el.

Wagner Lohengrin című operájának részletét – Turpinszky előadásában – ide kattintva hallgathatja meg.

Turpinszky Béla
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.