Sok jó zene, kevés színház
A 15. Kútfeszt szombati, záró napjának érdekes színfoltja volt a HistóRia zenekar Mit ír az újság? című koncertmusicaljének bemutatója.
Lábszky Olivérnek, a HistóRia vezetőjének és dalszövegírójának a fejében már régóta motoszkált a gondolat, hogy dalai jó részének a felhasználásával egy összefüggő zenés történet alakítható ki. Az egyes dalok, mint a sztori mozaikdarabkái, jól illeszkednének egymáshoz. A tegnap előadott blues-rock koncertmusical címadó szerzeménye, a Mit ír az újság? című dal már a csapat első hanghordozóján szerepel, sőt, a második nagylemezre elkészült ennek a folytatása is. A két – szövegében összefüggő, de zenéjében teljesen különböző – dalt a zenekar a koncerteken legtöbbször egymás után adta elő, s akkoriban már megvolt a Rikkancs című dal alapötlete is, ami végül is csak mostanában készült el végső formájában.
nyilatkozta nemrég a zenekarvezető. A HistóRia első korszakának tagjai azonban nem igazán láttak fantáziát abban, hogy egy ilyen, blues-rock zenekarra nem igazán jellemző, nem kevés időt és energiát felemésztő projekt részesei legyenek. (Csak a margóra jegyzem meg, hogy a Hobo Blues Band Vadászata pont ilyen ellenpélda, és a kockázatos vállalkozás végül bombasiker és azóta is hivatkozási alap lett.) A visszatérés után azonban zöld utat kaphatott Olivér elképzelése és a szavakat tettek követték.
mondta Olivér, majd így folytatta:
A bemutató előtt 20 perccel még épp hogy csak páran lézengtek a Tiszti Pavilon amfiteátrumában, de a kezdéskor már decens félház várta, hogy felcsendüljenek az első hangok. Nem rossz teljesesítmény ez annak fényében, hogy egy óra múlva kezdődött a Németország–Magyarország labdarúgó mérkőzés a Nemzetek Ligája nyitányaként, ahol a „fritzek” bizony alaposan elpáholtak bennünket. Ezt csak azért jegyzem meg, mert talán pár perccel a kezdés előtt hangzott el az amfiteátrumban Olivér szájából az a mondat, hogy „Megverte az Aranycsapat fociban a németeket.” Ne szaladjunk azonban ennyire előre.
A műsor egy instrumentális betéttel kezdődött, amely során már színpadon volt az est vendégzenésze, Szitási Zsolt, aki kiváló gitárjátékával az egész est folyamán támogatta a produkciót, „vastagabbá” téve a hangzást. A Mit ír az újság? újraértelmezésében azonban a két főszereplő, Nagy Boglárka és Tóth „Laca” László is színpadra léptek és az utolsó hangok lecsengéséig ők is végig a színpadon maradtak. Harmadikként a dal hagyományos verziója is felcsendült, majd a második része is, és valóban,
Legyen az letargikus, kritikus, ironikus, sírva vigadós, reményteljes, kiábrándult, optimista, vagy éppen lesajnáló, tehát emberi, mint amilyen sokféle hangulatba mi is kerülhetünk egyes események hatására. És valóban, előkerült itt minden, ami a közéletben mostanság (de már akár száz éve, vagy még régebb idő óta) foglalkoztatja az embereket. Az újságokban megjelenő hírek, információk, propaganda és a sok kacsa, a politika, a háború (sajnos a téma újra aktuális), az emberi kapcsolatok, a szerelem. Úgy gondolom, hogy a világnézeti különbségeket kizárva mindenki tapasztalhatja, hogy a bolygónk nem lett jobb hely, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, sőt, visszasüllyedtünk a hidegháborús évek szintjére. Ez a mondanivaló a sorok között és olykor direktebb módon a színpadon is megjelent, azonban nem célzatosan megnevezve a „bűnösöket”, hanem mintegy általános kórképet tükörként elénk tartva, amelynek kialakulásában a politikusok, a háttérhatalom, a média éppúgy ludas, mint mi, a gyakran hiszékeny és indulatos emberek. A világ jóvátételéhez azonban a béke hangsúlyozása és a baráti jobb nyújtása sosem válhat klisévé, még akkor sem, ha ez itt most egy sematikus megoldásnak tűnhet. Egy rockmusical azonban nem nyújthat 800 oldalas béketervet, mint ahogy a Jézus Krisztus Szupersztár sem lehetett annak idején egy prédikáció. Igen, néha az utalások egyértelműek, már-már profának, de a keret mást nem is tesz lehetővé. Olivér dalszövegei viszont ezt kellőképpen ellensúlyozzák, hiszen úgy hitelesek, hogy közben nem szájbarágóak.
Ez a blues-rock koncertmusical nem akart több lenni annál, ami. Ez lehet éppúgy az előnye, mint a hátránya. Olivér azt is megemlítette, hogy igazából ez még csak afféle főpróba és az igazi színpadi verzió bemutatására jövőre kerül sor a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Egyfelől a Tiszti Pavilon szabadtéri színpada nem is arra lett kitalálva, hogy ott zsinórpadlásos színházi estek valósuljanak meg, hiszen nincs is zsinórpadlás, másfelől viszont musicalnek (még ha koncertmusicalról beszélünk is) nem igazán volt nevezhető az előadás, hiszen színház nem volt benne sok. Sőt, szinte semmi. Nem tudom, hogy a puritán színpadiasság a koncepció, illetve az idő- és a pénzhiány számlájára írható-e, de ha ezt az előadást úgymond főpróbának kell tekintenünk, azt színházi vonatkozásban így is kevésnek tartom. Az oké, hogy nincs forgatókönyv (nem is kell, hiszen a dalok kellőképpen egybetapasztják a koncepciót), és még azt is el tudom fogadni, hogy a „nulladik verzióban” a színházra utaló kevés jel közül a legmarkánsabb a minimális díszlet volt, ami az előadás elejétől a végéig a színpadon szerepelt.
Úgy, ahogy annak idején a Vadászat színházi bemutatója sem volt színdarab, rockopera vagy musical (pedig ott több volt a színészi alakítás, na persze nyilván több szereplő is volt és abban az esetben költségvetésről is beszélhetünk), úgy a Mit ír az újság? „demó verzióját” sem éreztem annak, így talán első körben találóbb lett volna tematikus, vendégszereplős nagykoncertként meghirdetni, és akkor senkit sem ért volna csalódás. Nem vagyok színikritikus és nem is akarok az lenni, de színészi/színházi szempontból még a szerény körülmények ellenére is többet ki lehetett volna hozni ebből a helyzetből. Gondolok elsősorban a narráció mellett vagy helyett a két szereplő rövidebb dialógusaira, vagy éppen leülhettek volna az asztalhoz (ha már ott volt) egy kávéra, s közben szemlézhettek volna az újságokból egy-két cikket, amelyek aztán zeneszámok formájában „megelevenedhettek” volna.
Az úgymond színházi rész után azonban essék szó a zenei részről is, amibe még a rosszakaratúak sem köthetnének bele, hiszen a visszatérő HistóRia legjobb koncertjét láthattuk, mondom ezt úgy is, ha úgymond „kizárjuk” a vendégszereplőket, de természetesen ők még emelték a produkció színvonalát, de erről majd később. Nyilván az utóbbi hónapok rengeteg próbája megtette a magáét, a régi dalok kellőképpen összecsiszolódtak, és azt se feledjük, hogy az est folyamán nagyon sok új dal is elhangzott, s gondolom, némelyküket még finalizálni kellett ahhoz, hogy színpadképes legyen. Ezenkívül Szitási Zsoltnak az egész repertoárt, a vendégművészeknek pedig az összes énekdallamot memorizálniuk kellett. Mindez olyan pazarul sikerült, hogy egy összeszokott „tandem” látványa sütött a színpadról. Egy odatévedt, a csapatot nem ismerő zenerajongó biztosan nem mondta volna, hogy itt most egy ősbemutató elevenedik meg, mert mindenki úgy teljesített, mintha hosszú évek óta ezt a műsort játszanák. Szitási Zsolt kellő alázattal a háttérben hozta azt, amit kell, de amikor szólisztikus szerepe volt, akkor sem jött zavarba, briliáns játékával lenyűgözte a hallgatóságot. Käfer Bálint talán ennyire még nem „lubickolt” a szerepében, mint most, érezni lehetett, hogy az egész koncert folyamán élvezte, amit csinál, játéka spontán és ihletett volt.
Épp úgy kiemelhető Antal Otti basszusgitáros, aki kisebb szólókat is bemutatott, és „cuccának” hangzása is kellőképpen markáns, de Pásztó „Teve” Tibor is kitett magárt a dobcucc mögött. A frontember Lábszky Olivér még a tőle elvárható magas színvonalat is „megugrotta” az alkalomhoz illő „vizuális tuningokkal”, átöltözésekkel. A hangzás is kellőképpen markáns volt, ami Izsák Gábor „Bizsut” és csapatát dicséri. A produkciót vizuális vetítés is színesítette, Fazekas Dániel „Fada” pedig a narrátor és műsorvezető szerepét töltötte be. Kevés szót ejtettem még a vendégművészekről, Nagy Boglárkáról és Tóth László „Lacáról”, akik kiváló teljesítményt nyújtva, hiba nélkül hozták szerepeiket. Zeneileg ez egy tízpontos előadás volt, ami méltóképpen veszi fel a versenyt akármilyen magyarországi sztárprodukció koncertjeivel.
Jövőre pedig várjuk a tényleges koncertmusicalt!
