2021. június 9., 09:17

Rock-okozati összefüggések

A felvidéki magyarság kálváriájával nemzetrészünk képviselői közül csak az nincs tisztában, aki az elmúlt száz évben bekötött szemmel járt. Márpedig a könnyűzene alapból sem volt könnyű helyzetben, sőt, a múlt rendszerben általában sokkal több retorzió érte, mint a társműfajokat.

Magyarrock
Galéria
+10 kép a galériában
Magyarock a határon túl
Fotó: Lacza Budai Andrea

Persze léteztek támogatott műfajok és előadók, elsősorban a szórakoztató zene (pl. táncdalok) illetve a propaganda (szovjet-orosz csasztuskák, mozgalmi dalok) képében illetve hangjában. A kisebbségi sorsban leledző (vagy sokszor csak tengődő), de nagyravágyó ambíciókat dédelgető határon túli magyar zenekaroknak ráadásul a kisebbségi létből fakadó közös sors és hatványozott elnyomás jutott bónuszként: betiltott tevékenység, letiltott koncertek, az anyanyelven írott szövegek hivatali vizsgálata és azok cenzúrája, az illetékes elvtársak kardoskodása (rosszabb esetben utasítása) az államnyelv mellett („együttműködés” esetén nyagylemez, profi koncertturné és más „finomságok” belebegtetése). Jó példa erre a marosvásárhelyi Reflex együttes, amelynek kálváriáját Hegedűs István meséli el a Magyar Nemzetben pár hete megjelent írásában, de említhetnénk akár a legismertebb romániai magyar rock zenekart, az 1968-ban alapított nagyváradi Metropol Group együttest is. Nem volt ez másképp tájainkon sem, az előbb felsorolt zenekarok története rímel a Gravis együttes nyolcvanas évekbeli pályafutásával, vagy éppen a Total Chaos államilag is szemmel tartott lázadásával.

A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.”

nyilatkozta pár éve Sebő Ferenc, s ezzel a gondolattal nem nagyon tudok vitatkozni.

Ő nyilván a néphagyományra célzott, ám nem kevesen a rockot nevezik a XX. század népzenéjének, elvégre egy valódi népzenéből, a bluesból fejlődött ki, és eredendően plebejus, lázadó jellege is közös pontnak számít. A rockra tehát szintúgy érvényes, hogy igazából a színpadon vagy a szabadban, emberek között érzi jól magát. Az már más lapra tartozik, hogy az elmúlt egy és negyed esztendőben mi ezt nem nagyon éreztük.

Kiállítóterem
A kiállításon sok kordokumentumot sikerült felvonultatni
Fotó:  Lacza Budai Andrea

Sokkal szegényebbek lennénk azonban, ha Bartók, Kodály, Kallós, Halmos vagy éppen Ág Tibor nem gyűjtötte volna össze még idejében azt a sok-sok kincset, ami azóta is élő forrás kicsik és nagyok számára örömeink átélésére, bánataink kinyilatkoztatására, és nemzeti kultúránk gazdagságának, szépségének átélésére. Nem véletlen, hogy Bruce Dickinson, a legendás Iron Maiden zenekar frontembere a sokat vitatott amerikai Rock And Roll Hall Of Fame kapcsán hasonlókat nyilatkozott, persze egészen más papírba csomagolva:

A rock'n'roll zene nem egy clevelandi mauzóleumba való. Ez egy élő, lélegző dolog, és ha beteszed egy múzeumba, azonnal meghal.”

Ezzel az állítással sem tudok vitatkozni, azonban az Iron Maiden muzsikájának valóban nem kell múzeum ahhoz, hogy fennmaradjon az utókor számára. Egy kisebbségi sorban tengődő zenekar munkássága viszont legfeljebb két-három emberöltőt követően feledésbe merülne, ha nem dokumentálnák kellőképpen, még akkor is, ha az adott időben és helyen fontos szerepet játszott.

A budapesti Rockmúzeum, avagy a Magyar Rockhírességek Csarnoka múlt hét pénteken (június 4-én) régi adósságát törlesztve egy időszakos kiállítás keretében bebocsátást biztosított a magyar könnyűzene Pantheonjába a műfaj határon túli képviselői számára. A Magyarock a határon túl című tárlat megnyitóját a Nemzeti Összetartozás Napjára hirdették meg, s mivel a kiállítás megszervezésének gondolata csak pár hónappal előzte meg a megnyitót, így nem sok idő maradt a tárlat előkészítésére. Ennek ellenére jelentős mennyiségű relikvia érkezett, amelynek nagy részét fel sem tudták használni.

Rockmagyarrock
Horváth Attila és László András
Fotó:  Lacza Budai Andrea

Virányi Attilától megtudhattuk, hogy lényegében ő hintette el ennek a gondolatnak a magvát, amit aztán a Rockmúzeum táptalaján László András nevelt fel. Ő volt az, aki az oroszlánrészét végezte a feladatoknak: koordinálta a munkát és rendszerezte a kapott anyagot. Természetesen a múzeum csapata is sok segítséget nyújtott ehhez, Horváth Attila alelnök pedig hangsúlyozta, hogy a pozitív fogadtatáson felbuzdulva a tárlat látogatási idejét meghosszabbítják, továbbá nemzetrészekre bontott kiállítások is tervben vannak, részletgazdag anyagokkal.

Metro Group-Virányi Attila
Virányi Attila és László András
Fotó:  Lacza Budai Andre
A határon túli magyar könnyűzenét támogató szervezetekkel várhatóan több síkon együttműködnek majd a jövőben. A megnyitón felszólalt Török Ádám is, aki nemcsak Magyarországon, hanem a határ másik oldalán is sokat koncertezik, nem kevés külhoni magyar zenekarral ápol baráti kapcsolatot, így a közelmúltban Fonogram-életműdíjjal jutalmazott virtuóz fuvolistának is sok érdeme van a kiállítás létrejöttében.

A kiállítás műsorfüzetében László András a következőket írja:

Sokat töprengtünk, melyek azok a határon túli előadók, együttesek, akik magyarnak tekinthetők? A kép nagyon vegyes, hiszen vannak többnemzetiségű tagokból álló zenekarok és vannak csak magyarokból álló együttesek, viszont nem énekelnek magyarul. Vannak rangos, elismert zenekarok, ahol csak egy-két tag magyar. Így arra jutottunk, hogy azokat a határon túli magyar ajkú előadókat, zenekarokat szeretnénk bemutatni, akik magyarnak vallják magukat, identitásukat felvállalva és azt a zenéjükben kifejezve alkottak és alkotnak az elmúlt évtizedekben. Nem volt irigylésre méltó helyzete azoknak a külhoni magyar muzsikusoknak, akik a rockzene mellett tették le a voksukat, mert nem csak az idősebb generációk műfaj iránti megvetésével, hanem a magyarságukért is meg kellett küzdeni. Sajnos a teljesség igénye nélkül tudtuk felvállalni ezt a programot, hisz a téma olyan mély és a gyűjtőmunka még mindig folyik, egyre több anyag, dokumentum kerül elő. Munkatársainknak még nagyon sok a tennivalója, viszont a világjárvány végett nehezebb a személyes kapcsolattartás, a gyűjtőmunka. Szerencsére a világháló segítségével működik az információ begyűjtése, így nagy segítséget kapunk kint élő magyar zenészektől, gyűjtőktől.”
Műsorfüzet
Műsorfüzet
Fotó:  Lacza Budai Andre

A Rockmúzeumnak pedig jár az elismerés, hogy megtették az első lépést a határon túli magyar könnyűzene befogadásáért. Talán nemsokára olyan rocktörténészek is kinevelődnek, akiknek szakterülete épp a külhoni magyar könnyűzene lesz. Nyilvánvalóan van mit felfedezni.

Lacza Budai Andrea felvételei

Rockmagyarrock
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.