2020. augusztus 9., 15:21

New York különböző pontjain tartják meg az idei MTV-gálát

Nem tartja meg az MTV zenetévé augusztus 30-ikára tervezett zárt terű gáláját, amely az első nagyszabású, fedett épületben zajló díjátadó rendezvény lett volna a koronavírus-pandémia kezdete óta az Egyesült Államokban.

Video Music Awards gála
Ilyen volt, más lesz
Fotó: TASR / AP

A Video Music Awards (VMA) gálát, amelyen hagyományosan a zenei világ legnagyobb sztárjai közé tartozó előadók lépnek fel, a július végi tervek szerint a brooklyni Barclays Centerben tartották volna, a 19 ezer férőhelyes zárt csarnokba a távolságtartás szabályait betartva engedték volna be a korlátozott létszámú közönséget.

Az állami és a helyi egészségügyi hatóságokkal való konzultáció után azonban a zenetévé - mint azt a hétvégén bejelentette - úgy döntött, hogy mégsem tart gálát zárt térben, ehelyett

a szabadban, New York különböző pontjain elszórtan lépnek fel egyes előadók,

ugyancsak a járványügyi ajánlások betartásával.

Az MTV VMA gáláján idén első ízben a karanténban készült videoklipeket is díjazták volna, méghozzá két új kategóriában.

Az idei jelöltek közül Ariana Grande és Lady Gaga 9-9 kategóriában lett díjesélyes, közösen készített Rain on Me című klipjük a legjobb videó, dal és együttműködés mezőnyben is jelölést kapott.

A legjobb karanténelőadás kategóriában Gaga, John Legend, Post Malone és DJ D-Nice is jelölt lett azokkal a műsorokkal, köztük online adománygyűjtő gálákkal, amelyekben a pandémia alatt vettek részt.

Az új videoklipek közül Grande és Justin Bieber duettje, a Stuck with U, valamint Drake Tootsie Slide és Legend Bigger Love című produkciója is indul az MTV VMA díjáért.

Az MTV Video Music Awards trófeáiról online szavazással a rajongók döntenek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.