Mint egy falat kenyér, úgy kellett az új AC/DC-album 2020-ban

2020. december 4., 18:27
Ollé Tamás

November közepén jelent meg az AC/DC legújabb, Power Up névre keresztelt nagylemeze, amelynek dalai olyan, korábban fel nem használt ötletekből állnak össze, amelyek a 2017-ben elhunyt alapítótag, Malcolm Young kedvencei voltak.

E sorok írásának pillanatában az AC/DC november közepén megjelent új lemeze több országban is listavezető, ami nem csak a zenekar rajongóinak jó hír, de egyben ott van a 2020-as év pozitív momentumai közt is. Az ausztrál rocklegendák esetében ugyanakkor nemcsak az a meglepő, hogy visszatértek, hanem az, ahogyan. A Power Up című lemez ugyanis minőségében kenterbe ver több korábbi AC/DC albumot is.

Ennek egyik oka az lehet, hogy Angus Youngék olyan, korábban fel nem használt ötleteket és demo felvételeket szedtek elő, amelyeknek munkálataiban részt vett a 2017-ben elhunyt alapítótag, Malcolm Young is.  Így nem meglepő, hogy az új lemezt Angus Young és a zenekar az idősebb Young testvér emlékének ajánlotta.

Ez utóbbi kapcsán egy érdekes párhuzam merül fel, hiszen 1980-ban, az együttes új énekesével, Brian Johnsonnal debütáló Back in Black című lemezt az azelőtt nem sokkal elhunyt Bon Scottnak ajánlották. És hol van a párhuzam? A Back in Black mai napig az egyik legsikeresebb és legjobbnak tartott AC/DC-album (legalábbis a Brian Johnson érából), míg a Power Up-pal az utóbbi évtizedek egyik legjobb lemezét tették le az asztalra. 

Vesszőfutás és visszatérés

Amikor a lemez megjelent, több kritikus is az egyik legjobb AC/DC-albumról írt, ez pedig jelentett valamit. Mert rajongás és elfogultság ide vagy oda, a 2008-as Black Ice és a 2014-es Rock or Bust kapcsán még csak fel sem merültek hasonló jelzők. Félreértés ne essék, azok a lemezek is ízig-vérig az AC/DC-féle vegytiszta rock’n’rollt képviselték, de összességében nézve néhány dal kivételével nem voltak nagyon kiemelkedőek.

Nem beszélve a zenekar 2010-es évekbeli vesszőfutásáról: a sokak által a zenekar motorjának tartott Malcolm Young 2014-ben betegsége miatt távozni kényszerült. Egy évvel később Phil Rudd dobost letartóztatták gyilkossággal való fenyegetés és drogok birtoklása miatt. 2016-ban aztán egy olyan fordulat következett, amire senki sem számított: Brian Johnson énekesnél végzetes halláskárosodás veszélye állt fent, így orvosa tanácsára kénytelen volt visszavonulni az énekléstől.

Ezzel magától értetődő volt, hogy a zenekar sem folytatja a turnézást - Angus Young azonban másképp gondolta a dolgot. Meghívta zenekarába Axl Rose-t, a Guns ‘n’ Roses énekesét és a turnét együtt fejezték be. És ha mindez még nem volt elég: a turnét követően Cliff Williams basszusgitáros is úgy döntött, hogy egy időre visszavonul.

2018-ban aztán elkezdtek szivárogni az információk és különböző képek terjengtek az interneten, melyek alapján arra lehetett következtetni, hogy a zenekar stúdióba vonult. A képeken ráadásul feltűnt Brian Johnson és Phil Rudd is, így ezek a jelek is bizakodásra adhattak okot.

A jól bevált recept

A Power Up névre keresztelt album végül november 13-án jelent meg, és szinte rögtön levette a lábáról nemcsak az AC/DC rajongókat, de a rockzene idő előtti halálától tartó zenekedvelőket is. A lemez címének magyar jelentése ‘bekapcsolás’, és a Realize című nyitódal első taktusai valóban olyan hatással vannak a hallgatóra, mintha egy rég nem használt, porosodó gépezetet kapcsolnánk be újra.

Az AC/DC ugyanis visszatért és erősebb mint valaha. A hangzás ezúttal is a megszokott, jól bevált régi recepten alapul: vegytiszta rock‘n’roll, letisztult gitárjátékkal, amelyet Phil Rudd feszes, dinamikus játéka és Cliff Williams basszusfutamai tesznek teljessé. Ehhez aztán utolsó összetevőként jön az újra ereje teljében tündöklő Brian Johnson hangja, amely tökéletesen simul rá arra a zenei alapra, amely az ausztrál hard rock zenekart évtizedek óta jellemzi.

Itt rögtön meg kell jegyeznünk, hogy az AC/DC lemezei kapcsán sosem lehet kritika tárgya a hangzás, hiszen aki egy kicsit is ismeri a zenekar munkásságát, az tudja, hogy ez a fajta nyers, minimalista, kissé groove-os beütésű rockzene mára a zenekar védjegyévé vált. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen a vonalon ne lehetne egyedit alkotni, és természetesen az AC/DC háza táján is szép számmal találunk úgynevezett töltelékdalokat. Aki tehát ezidáig sem kedvelte az AC/DC-féle, hangzásban szinte változatlan stílust, annak nagy valószínűséggel a Power Up sem fog annyira tetszeni.

Mint egy falat kenyér

De térjünk vissza az új lemezre. A nyitódalt követően a Rejection - Shot In The Dark kettős fűti tovább a hangulatot, hozzák a jól megszokott hangzást és színvonalat. A kötelező körök után aztán olyan, bátrabb és kísérletezősebb dalok kerülnek terítékre, mint a melodikusabb Through The Mists Of Time, vagy épp blues-os beütésű Kick You When Your’re Down. Ezek hangzás tekintetében egy jóval szélesebb és színesebb skálán mozognak, mint az első három dal. Ahogyan a Witch’s Spell masszív gitár-basszusgitár riffjei, valamint a Demon Fire őrületes ütemei is minden bizonnyal mosolyt csalnak majd a rajongók arcára.

A Wild Reputation egy afféle ZZ Top-pos beütésű, texas blues alapokon nyugvó dal, amelyhez szervesen kapcsolódik a No Man’s Land, a maga bluesos, kimért tempójával. A Systems Down - Money Shot - Code Red hármas méltó módon zárja az albumot. Külön kiemelendő a Code Red című dal, amelyben Angus Young gitárjátéka és Brian Johnson éneke félelmetes szinkronban van és remekül egészítik ki egymást.

Ha egy mondatban kéne megfogalmaznunk a lemez erősségét, akkor azt mondanánk, hogy a Power Up azért van ott az AC/DC öt legjobb lemeze között, mert az albumon minden a helyén van. Angus Young és Brian Johnson újra régi fényükben tündökölnek, a témák kellően kreatívak és változatosak. Stevie Young ritmusgitárosként ismét képes volt felnőni a feladathoz, és a Phil Rudd - Cliff Williams ritmusszekció is hozta a már-már elvárt szintet. Nem beszélve a lemez mögött álló Brendan O’Brien producerről, akinek oroszlánrésze van a lemez letisztult, nyers és egyszerre kemény hangzásában.

Összességében nézve a Power Up sokkal, de sokkal jobb anyag lett, mint a 2008-as Black Ice és a 2014-es Rock or Bust. Az ott megindult kreatív folyamatok érezhetően mostanra értek be, ebben pedig - mint utólag kiderült - a 2017-ben elhunyt Malcolm Young is nagy szerepet játszott.

Képek: AC/DC

Kövesse facebook oldalunkat is!