2020. november 22., 19:17

Megjelent az idén húszéves Táncszínház vonósnégyesének új lemeze

November végén került a boltokba az Ifjú Szivek Táncszínház vonósnégyesének új lemeze. A Giuoco Piano napokon belül elérhető lesz a legnagyobb online zenemegosztókon is. A lemezbemutató koncert az “IS streamen”, a Táncszínház online felületein lesz elérhető.

Mint idén oly sok minden, a Giuoco Piano megjelenése is váratott magára, hiszen az eredetileg májusra tervezett stúdiófelvétel a járvány miatt végül csak szeptember folyamán valósulhatott meg.

Az Ifjú Szivek Táncszínház alkotóműhelyében friss gondolatok és újszerű látásmódok lépnek kölcsönhatásba. A közös inspiráció által jutott érvényre a zene, amellyel most előlép a zenekar.

A nyugati zene formáiban megjelenő hagyományos dallamok nem feldolgozási hivatkozásként jelennek meg, hanem a falusi zene eredeti kifejező erejét, jelenben élő lelkületét közvetítik.

A frissen megjelent albumon a hagyományos hangszeres népzene mellett Hegedűs Máté és Hegedűs Gergely Dávid szerzeményeit, vonósnégyeseit hallhatjuk, de megtaláljuk a lemezen az idén 20 éves Ifjú Szivek Táncszínház olyan nagy sikerű előadásainak zenei tételeit is mint az Autentika, a Határon túli nemzeti tánc vagy az Allegro Molto Barbaro. Az albumon közreműködik az Ifjú Szivek Táncszínház vonósnégyese – Hegedűs Máté, Király Miklós, Hegedűs Gergely Dávid, Király Tamás, valamint Kuti Sándor.

A Giuoco Piano a napokban felkerül a legnagyobb online zenemegosztó portálokra és klasszikus CD formátumban is elérhető lesz az Ifjú Szivek Táncszínházban.

A lemezbemutató koncertre 2020. december 1-én, a jelenlegi korlátozások értelmében nézők nélkül kerül sor, a pozsonyi Prímás Palotában.

A koncert online változatát a navstevnik.online oldalon sugározzák majd, az év végétől. A navstevnik.online felületén november 25-én indul el az “IS stream”, az Ifjú Szivek online előadássorozata, melynek keretében szerdánként, este 19.00-tól tekinthetők majd meg a társulat előadásai. A Giuoco Piano c. lemez az SPP Alapítvány anyagi támogatásával jelent meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.