Május végén jelentkezik új lemezzel Lady Gaga

2020. május 7., 12:01
ma7 | MTI

Május 29-én jelenik meg Lady Gaga új lemeze. Az amerikai popsztár Chromatica című albuma az eredeti tervek szerint múlt hónapban jött volna ki, előadó a koronavírus-járvány miatt döntött a halasztás mellett.

Lady Gaga
Fotó: TASR / AP
Archív felvétel

„Az utazás folytatódik” - fogalmazott a 34 éves Oscar- és Grammy-díjas Lady Gaga a közösségi médiában, a Chromatica új megjelenésének időpontját bejelentve. 

Mint a www.rollingstone.com felidézte,

Lady Gaga a lemez korábban meghatározott megjelenési dátuma, április 11. előtt néhány héttel döntött a halasztás mellett.

Akkori közleményében azt írta, nem lenne helyes a koronavírus-járvány kellős közepén kiadni ezt az anyagot.

A Chromatica Lady Gaga hatodik stúdióalbuma lesz,

az előző, a Joanna négy évvel ezelőtt került a boltokba. Az énekes, dalszerző fellépett volna áprilisban a Coachella fesztiválon, ami a járvány miatt elmaradt.

Lady Gaga időközben kreatív igazgatója és kurátora lett a Global Citizen's One World: Together at Home elnevezésű virtuális jótékonysági kezdeményezésnek,

amely a COVID-19 kapcsán kibontakozó segélyakciókat támogatja.

2020. április 21., 16:41

Milliók nézték az online zenei gálát - egy csodálatos előadás született - Videóval

A program záróakkordjaként négy előadó, Legend, Lady Gaga, Celin Dion és Andrea Bocelli, mind a saját otthonából bejelentkezve, de együtt adta elő a The Prayert.

Új anyagára tizenhat dal született, előfutárként a Stupid Love című szám februárban jelent meg. A Chromaticán Elton John, Ariana Grande és Blackpink is közreműködik.

Kövesse facebook oldalunkat is!