magyar7 25
A férfiasságtól az apaságig, az égszakadástól Gvadányi és Juhász Gyula Szakolcájáig
Magyar7 - 25. száma
2023. augusztus 9., 20:11

Jutaloméneklés a stúdióban

Bíró Szabolcs, a székirodalom megteremtője és egyszemélyes művelője, a Csak Van és a Mojo Risin' zenekarok egykori, valamint a HaddelHadd jelenlegi énekese régi álmát valósította meg, melynek gyümölcse két zenés videó a világhálón.

bíró szabolcs
Fotó: Archív felvétel

Engedd meg, hogy utólag is köszöntselek 35. születésnapod alkalmából, Isten éltessen!

Köszönöm szépen!

Van egy régóta dédelgetett terved, és most végre lehetőséged nyílt megvalósítani... Azt nyilatkoztad, hogy születésnapodra meglepted magad ezzel. Aztán az egyből kettő lett... De kezdjük az elején: felénekelted a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera központi dalát, a nem éppen könnyű énekdallamairól ismert Gethsemane-t, amikor Jézus a Getszemáni-kertben, közelgő halálának tudatában vívódik érzéseivel. Mikor hallottad először a művet? Vagy talán a filmes változatot láttad elsőként?

Nagyon fiatalon, még óvodásként láttam a filmet, a szüleimnek megvolt VHS-kazettán, azaz a vizuális és a zenei élmény egyszerre ért. Szerintem még az István a királyt is csak később láttam, nyugodtan nevezhetjük a Jézus Krisztus Szupersztárt egyfajta ősélménynek. Azóta persze megvásároltam magamnak a filmet DVD-n, megvan CD-n is, többféle feldolgozását ismerem – egy időben szabályosan vadásztam a különféle változatokra.

bíró szabolcs
Bíró Szabolcs 15 kötetesre tervezi az Anjouk című nagyszabású regényfolyamot
Fotó:  Lacza Gergely

A műnek sok verziója ismert, de a leginkább kedvelt változatok nem véletlenül az 1970-ben megjelent audió és az 1973-as filmes adaptációk. Az előbbiben Ian Gillan, az utóbbiban Ted Neeley énekel. (Kevéssé ismert tény, hogy az 1971-es októberi Broadway-bemutató után mindösszes 3 hónappal /!/, 1972. január 18-án Magyarországon, a Budapesti Műszaki Egyetemen is bemutatták a darab magyar változatát, de azt nagyjából 10 előadás után betiltották, így az utókor számára nem sok dokumentum maradt fenn erről a verzióról.) Te melyik előadással azonosulsz leginkább? Gondolom, a fejedben megvolt egyfajta egyedi koncepció terve is, hiszen már lassan két évtizede érlelődött benned a gondolat, hogy professzionális körülmények között is felénekeld ezt a szerzeményt.

Hogy stílszerű legyek, e tekintetben nálam Ted Neeley az Isten! Egészen elképesztő, ahogy az eredeti verziót énekli (és átéli minden porcikájában), de az sem kevésbé döbbenetes, ahogy ez az ember ötven éve hordozza magával ezt a szerepet, akár a keresztet. Hetvenévesen is olyan alázattal adja elő, hogy azt érzem, ez számára nem is egy szerep, ez ő maga. Annak persze semmi értelme nem lett volna, hogy megpróbáljam az ő előadását „koppintani”, meg hát ez konkrétan lehetetlen is lenne: Neeley-nek teljesen más az orgánuma, a hangképzése, másképpen énekel, mint én. A koncepcióm annyiban állt, hogy megértsem ezt a dalt, és amennyire csak lehet, a saját verziómban adjam elő.

A betétdal énektémája egy professzionális énekes számára is komoly kihívást jelent. Teljesen magad készültél a felvételekre, konzultáltál-e előtte szakemberrel, avagy felkészített-e erre egy énektanár?

Édesanyám unokatestvére, Bojtor Katalin profi énektanár, időnként tőle kértem tippeket. Eleinte nem is feltétlenül a dallal, hanem úgy általában az énekhangom fejlesztésével kapcsolatban. Amióta az eszemet tudom, éneklek, de csak tavaly ősszel vezettem be, hogy két zenekari próba között, heti 3-4 alkalommal otthon, a dolgozószobámban is énekeljek egy-egy órát, hogy a hangszálaim állandó edzésben legyenek – akárcsak egy sportoló izmai. Kati ajánlotta figyelmembe a Jacobs Vocal Academy YouTube-csatornát, innen válogattam össze magamnak a napi gyakorlatokhoz leginkább megfelelő videókat: 15 perc standard beéneklés után 10 perc falzettó következik, majd 10 perc rezonancia-gyakorlat, és így tovább... A HaddelHadd zenekari próbáin is feltűnt, méghozzá csupán néhány alkalom után, hogy mennyit javult a teljesítményem: az énekhangom tisztább és erősebb lett, kicsit még a hangterjedelmem is tágult. Emellett a Gethsemane létező (és elérhető) összes feldolgozását igyekeztem többször is meghallgatni, elemezve, odafigyelve, ki hogyan csinálja, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a végeredmény a sajátom legyen. Amikor úgy éreztem, hogy már alakul a dolog, időről időre felénekeltem a mobilomra a dalt, elküldtem Bojtor Katinak, és ő értékes hozzászólásokkal segített. Mindig csiszoltam rajta egy kicsit, és idén június környékén értem el oda, hogy már minden részlet a végleges helyére került, az a bizonyos sikoly és az utána következő hajlítások is mindig ugyanúgy hangzottak el, azaz már nem kísérleteztem tovább azzal, mit hogyan kéne csinálni. Júliusra készen álltam rá, hogy stúdióba menjek a dallal.

Hol és milyen körülmények között rögzítetted a dalt?

Egy igazi zenész-mennyországban, Szabó „Gila” Ádám barátom galántai stúdiójában, a Gila Recording Studiosban énekeltem fel a dalt, Ádám értő odafigyelése mellett. Itt vettük fel a HaddelHadd tavalyi nagylemezét, a Hősök vagyunk című albumot, tavasszal pedig a Lázár evangéliuma című regényem hangoskönyv változatát Papp János színművésszel. Ezúttal sem egyedül tértem vissza, elhívtam a zenésztársaimat is, mivel ebben a stúdióban nem csak dolgozni, de pusztán ott lenni is igazi élmény: amellett, hogy én aznap két dalt felénekeltem, egyfajta közösségi élmény is volt az egész, finom ebéddel, kávéval, tartalmas beszélgetésekkel, Antal Tomi elmaradhatatlan kártyatrükkjeivel... Nem is kívánhattam volna szebb születésnapi ajándékot.

Ugyanebben a stúdióban egy másik felvétel éneksávját is rögzítetted, amelynek videója a napokban került ki a világhálóra. Szintén filmzenéről van szó, mégpedig a Rocksztár egyik betétdaláról, a filmet záró Stand Up And Shout című szerzeményről, amelynek előadása szintén nem könnyű feladat a magasak és a „rekesztések” miatt...

Ez a dal egészen más miatt jelentett kihívást, mint a Gethsemane: előbbi egy igazi érzelmi hullámvasút, annyiféle hangulattal, mintha 3-4 különböző dal lenne benne egybegyúrva, a Stand Up And Shout viszont elejétől a végéig egy baromi erős, feszes jelenlétet kíván. Amikor felkerült a netre, azt írtam a közösségi oldalamra, hogy ez a két dal bakancslistás volt számomra, hiszen mindkettőt egészen kamaszkorom óta szerettem volna megtanulni rendesen elénekelni. Mint kiderült, ehhez nem csupán a megfelelő technikát kellett elsajátítanom, hanem egész egyszerűen ki kellett várni, míg a hangom megérik, erősebb, vaskosabb lesz, mint azelőtt. Amikor 2019-ben csatlakoztam a HaddelHaddhoz, akkor tűnt fel nekem először, hogy a magasabb részeknél a hangom már nem elvékonyodik, mint régen, hanem automatikusan egy vaskosabb, rekesztősebb orgánum jön elő. A Stand Up And Shout esetén az énekesi eszköztáramnak ebből a részéből kellett sokat felhasználnom.

A filmet 22 éve mutatták be. Ekkor kiskamasz voltál, akiben éppen a leendő világmegváltó rocksztár mocorgott?

Valahogy úgy. Alapfilm számomra a Rocksztár, a zenéje pedig máig nagy kedvencem. Van benne még egy dal, ami nagy kihívás számomra: a We All Die Young továbbra is ott van azon a bizonyos bakancslistán, elképesztően nehéz elénekelni, de azon vagyok, hogy nemsokára ezt a tételt is kihúzhassam a listáról.

Amikor lezártátok a Csak Van történetét, és a Mojo Risin'-ból is kiszálltál, azt mondtad, hogy a könyvírás teljes embert kíván, és így nem lesz időd zenekarozni, az életednek ezt a szép fejezetét le kell zárnod. Megnősültél, született két gyereked, és továbbra is őrült tempóban írod a könyveket. Gondolom, ez a mostani a te esetedben nem egyfajta hagyományos „politikusi pálfordulás, hanem „csupán” arról lehet szó, hogy ha egyszer valakit a rock 'n' roll „szele megcsapott, akkor attól nem szabadul egy életen át...

Annak idején, amikor kiszálltam a zenekaraimból, úgy éreztem, teljesen kiégtem ebben az egészben. A rock and roll viszont végig bennem volt, egyszer például „irodalmi rocksztárnak” neveztek egy cikkben (mindmáig ez az egyik leghízelgőbb, amit valaha írtak rólam), egész egyszerűen csak az aktív zenekarozás nem fért már bele nekem. Kellett hozzá több mint hat év szünet, hogy 2019 nyarán azt merjem mondani Antal Tomiéknak: igen, leszek a HaddelHadd énekese. Talán még ők sem tudják, de az első néhány hónapban még mocorgott bennem a félelem: mi lesz, ha megint soknak érzem, és egyszer csak nem tudom teljes szívből csinálni? A HaddelHadd azonban éppen olyan tempóban és olyan keretek között működik, hogy még egyszer sem éreztem soknak, fárasztónak az egészet, sőt: ez a banda lett mára a szelepem, a próbáinkat félig viccből csoportterápiának szoktam nevezni. Öt koncertben maximalizáltuk az évi fellépések számát, ez bőven elég mindnyájunknak. Emellett pedig egyszer csak kedvem támadt két dalt szólóban is felénekelni, így jött tehát a Gethsemane és a Stand Up And Shout. Rock and roll nélkül, zene nélkül egyáltalán nem az lennék, aki vagyok.

Végezetül fel kell tennem a kérdést: ezek után Bíró Szabolcs szólóban is folytatja?

Ilyen formában, ahogy idén nyáron, igen: jövőre is tervezem két dal feléneklését, de ezek is feldolgozások lesznek, az eredeti zenei alapok felhasználásával, tulajdonképpen csak a saját örömömre. Szólókoncertjeim biztosan nem lesznek, szólózenekarban sem gondolkodom, tökéletesen kiélem a bennem tomboló rock and rollt a HaddelHadd kötelékében és időnként a Gila stúdió süketszobájában. Bizonyos meglepetésprojektekben, alkalmi együttműködésekben más zenészekkel azért benne vagyok – de ilyesmiről egyelőre korai lenne beszélni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.