2020. október 11., 14:38

Huszonöt év után ismét a brit slágerlisták élén a Queen

Visszatért 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen, az együttes Live Around The World című koncertalbuma a tizedik, amely az első helyet szerezte meg.

201704181729210.Queen-and-Adam-Lambert.jpg

Az albumon, amelynek dalait a januárban Sydney-ben kényszerűen befejeződött világturnéjuk helyszínein rögzítették, olyan slágereik szerepelnek, mint a Don't Stop Me Now, Radio Ga Ga, We Will Rock You és We Are The Champions. Sydneyben az együttes előadta egykori fellépését a Live Aid-koncerten, az ausztráliai pusztító bozóttüzek okozta válság leküzdését segítő adománygyűjtő rendezvény részeként.

A koronavírus-járvány miatt az együttes 2020-ban nem folytathatta a koncertkörutat, ezért adták ki az albumot egyfajta köszönetképpen a rajongóknak - olvasható a BBC News honlapján.

Az egyes a kedvenc számom. Még mindig szívet melengető érzés"

- mondta Roger Taylor az együttes dobosa.

„Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire kedvelik ez az albumot. Hihetetlen, hogy még ilyen sok év elmúltával is ünnepelhetjük a Queen ikonikus zenéjét" - tette hozzá Adam Lambert amerikai énekes, aki 2011-ben csatlakozott az együtteshez.

A Live Around the World a Queen nyolcadik  élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.