Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny szépreményű versenyzőkkel és rangos szakmai meghívásokkal – KÉPEKKEL
A főszervező Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás Érsekújvár város társszervezésével, október 10-én az ottani Fő téren működő kultúrházban nyolcadszor tartotta meg a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny döntőjét. Az eseményen az opera, az operett és a musical kategória tehetséges énekesei mutatkoztak be a szakmai zsűri és a közönség előtt. A pozsonyi származású, gyermekként 1939-ben a családjával Budapestre áttelepült, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes - színész emlékét őrző rendezvény az ifjú művészek számára az elismerés mellett értékes fellépési lehetőségeket, rangos szakmai meghívásokat is nyújtott.
A verseny ötletgazdája és főszervezője, Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend PT és a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke a Ma7-nek elmondta: „Valójában ez már a tizedik, jubileumi énekverseny lett volna, de mivel a Covid 19 - pandémia miatt azt kétszer nem rendezhettük meg, ezért az idei a nyolcadik volt a sorban. A versenyzők között szlovákiai, dél-koreai és magyarországi fiatal tehetségek mérettettek meg, ami ismét az énekesek fejlődését és pályájuk kibontakozását szolgálta, a verseny mindenkori szakmai mércéjét szem előtt tartva. Jelentősége túlmutat a helyezéseken és a díjakon: találkozási lehetőséget teremt a fiatal előadók és a zenei élet meghatározó szakemberei között, miközben az előbbieknek visszajelzést ad, számukra új utakat nyithat a színpad felé”.
Hangsúlyozta, hogy az Otokar Klein, nemzetközileg ismert operaénekes, Érsekújvár polgármestere és Nyitra megye alispánja által elnökként irányított zsűri az értékelés során a verseny mindenkori színvonalát tekintette irányadónak. Az első díj odaítélését ahhoz a kiemelkedő művészi teljesítményhez kötötte, amely e rangos elismerés szakmai súlyának megfelel.
„E mércét követve idén egyik kategóriában sem ítélt oda első helyezést. A kiosztott díjak ugyanakkor az elért eredmények megbecsülését fejezik ki, a szakmai meghívások és fellépési lehetőségek pedig további bizalmat és ösztönzést jelentenek az énekesek számára” – szögezte le.
Lássuk, hogy ez alkalommal kik lettek dobogósok! Opera kategóriában megosztott második helyen végzett Veleczki Ramóna (Magyarország) és Hee Kang (Dél-Korea), s a harmadik helyen is ketten osztoztak: Oliver Olejár (Szlovákia) és Standi Szilvia (Magyarország). Operett kategóriában a második helyezést Radányi Gréta (Magyarország) szerezte meg, aki a Magyar Művészeti Akadémia díját vehette át, a harmadik helyezett pedig René Antonius Schleifer (Szlovákia) lett. Musical kategóriában a zsűri Daniela Kasalovának (Szlovákia) ítélte oda a második helyezést, e kategóriában harmadik helyezettet nem hirdettek. Kérdésemre, hogy felvidéki magyar énekes van-e az idei díjazottak között, a főszervező azt válaszolta, hogy nincs.
Az ifjú tehetségek szakmai továbblépését segíthetik a zsűritagok által nekik felajánlott fellépési lehetőségek is. Dr. Vadász Dániel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, kultúrmenedzser Daniela Kasalovának, Radányi Grétának és Forgács Péternek ajánlott fel ilyen lehetőséget. Továbbá szintén az ő felajánlásának köszönhetően Balogh Luca, Standi Szilvia, Marek Kulišek, Oliver Olejár, Radányi Gréta, Simon Kata és René Antonius Schleifer meghívást kapott Debrecenbe, a világhírű mexikói tenor, Ramón Vargas által vezetett Bel Canto Academy mesteriskola-programjába, ahol elmélyíthetik a tudásukat, gazdagíthatják a művészi látásmódjukat, és nem utolsó sorban újabb kapcsolatokat alakíthatnak ki.
Az énekverseny fővédnökeként és támogatójaként Szakács Zoltán, a Rotary Magyarország kormányzója, Szakács Zoltán fellépési lehetőségben részesítette Daniela Kasalovát. A főszervező Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás pedig majd a versenyt követően is együttműködik az énekesekkel: Komáromban, Érsekújvárban, Somorján és Dunakeszin biztosít bemutatkozási lehetőségeket a díjazottaknak, akik ekképp majd évközben is megcsillogtathatják a tehetségüket és gyarapíthatják színpadi tapasztalataikat.
A rendezvény megvalósítását a Kisebbségi Kulturális Alap - Kultminor, a Bethlen Gábor Alap, a Nyitra Megyei Önkormányzat, Érsekújvár városa, a CEF, a Liszt Intézet Pozsony, a Rotary Magyarország és a Renostavmal támogatta. Médiatámogatóként a Ma7-en kívül a Felvidék.ma és az Atempo.sk portál, valamint a Pátria Rádió működött közre.
Utolsó kérdésemre, hogy a szakmai igényesség és a tehetségek felkutatásának, támogatásának közös ügyét képviselő Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny majd folytatódik-e, Klemen Terézia így felelt: „2024 óta már kétévente rendezzük meg ezt az énekversenyt, így ha minden jól megy, akkor a folytatás 2028-ban következik”.
A szakmai értékelést a színházi és zenei élet elismert személyiségeiből álló zsűri végezte. Annak elnöke Otokar Klein, nemzetközileg ismert operaénekes, Érsekújvár polgármestere és Nyitra megye alispánja volt. A testület munkájában részt vett Szinetár Miklós Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója; dr. Vadász Dániel operaénekes, jogász, színházigazgató, a Coopera alapítója, a Debreceni Ünnepi Játékok fesztiváligazgatója és a Budavári Palotakoncert egyik producere; dr. Iván Ildikó operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Dagmar Livorová opera- és koncerténekes, elismert énekpedagógus, a Szlovák Nemzeti Színház egykori művésze. Tagja volt még Farkas Pál, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Regionális Príma Díj és a Kálmán Imre-emlékplakett kitüntetettje; Jagodits Zsuzsa, a szombathelyi MMIK Művészeti Népfőiskola intézményvezetője, kommunikációs szakember, rádiós szerkesztő és műsorvezető; Kertesi Ingrid Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; valamint Klemen Terézia, a verseny ötletgazdája és főszervezője, a Szlovákiai Civil Becsületrend és a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke. A döntő korrepetitora pedig Mazalin Wanda volt.