2020. november 29., 19:29

Fonográf fesztivál korlátozásokkal

A 2020-as évben a koronavírusjárvány miatt számos kulturális rendezvény és fesztivál maradt el régiónkban. A november 13-án hozott enyhítő rendelkezések azonban lehetőséget adnak a kulturális és közösségi életbe való fokozatos visszatérésre, igaz a nézőterek ötven százalékos kihasználtsága, valamint a szükséges óvintézkedések betartása mellett.

Épp ezért a Fonográf Polgári Társulás vezetősége úgy döntött, nem hagyja „elúszni” a Fonográf Fesztivál 9. évfolyamát, és bár szűkített keretek között, de Komáromban 2020 decemberében újra teret ad a minőségi zene képviselőinek és kedvelőinek. A fesztivál helyszíne 2020 decemberében kizárólag Komárom. A tavalyi évben a seregszemle kibővült kassai, füleki és somorjai helyszínnel is, a szervezők ezeket a koncerteket a következő év márciusában szeretnék megvalósítani.

Fonográf fesztivál 2020

December 3-án a Parno Graszt - autentikus cigányzenét játszó zenekar koncertjével indul a kilencedik évfolyam,

Fonográf fesztivál 2020

másnap december 4-én 17.00 órától a Pósfa zenekar,

Fonográf fesztivál 2020

19.00 órától pedig Vadkerti Imre és barátai (Sipos Dávid, Bertók István, Lakatos Róbert) lépnek színpadra a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ nagytermében.

Fonográf fesztivál 2020

December 5-én a Tiszti Pavilon dísztermében folytatódik a fesztivál, fellép Agócs Gergely és a Parapács zenekar. A zenei seregszemle kínálata a zárónapon a legsűrűbb.

Fonográf fesztivál 2020

December 6-án 10.30tól Paár Julianna: Kerekerdő című gyerekkoncertjét tekinthetik meg az érdeklődők - a rendkívüli helyzet miatt online formában az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Fonográf Fesztivál Facebook oldalán.

Fonográf fesztivál 2020

16.00 órától az Ötödik Évszak zenekar azonban már „élőben” játszik a Tiszti Pavilonban, este 18.00 órakor pedig záróakkordként  Lakatos Róbert és barátai (Stano Palúch, Marcel Comendant, Hanusz Zoltán, Rigó Jancsi) lépnek színre.

Fonográf fesztivál 2020

Jegyek elővételben az Egressy Béni Városi Művelődési Központ honlapján, illetve a koncertek előtt egy órával a helyszínen kaphatók. Mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.