2021. december 6., 13:20

Egy legenda ismét az égiek közé emelkedett

„Most búcsúzom, jóbarátaim, Találkozunk még, mondanám, De már nem hiszem, hogy újra eljövök, Mert Gammapolis vár reám.”

Az égiek közé ment
Fotó: Facebook
Kóbor János (1943-2021)

Az Omega egyik frontemberéről, Kóbor Jánosról szomorú hírek érkeztek november első napjaiban: a koronavírus őt is megtámadta és állapota olyan súlyosra fordult, hogy kórházba került.

Sokan imádkoztak felgyógyulásáért, minden rajongója, de azok is, akik csak hallomásból ismerték a nevét, őszintén aggódtak érte. Sajnos a betegség erősebbnek bizonyult és Kóbor János elveszítette élete utolsó nagy küzdelmét.

Budapesten született a második világháború vérzivataros éveinek egyikében: 1943. május 17-én. Szülei német származásúak voltak, Kóbor mindig is büszke volt sváb gyökereire. Gimnazistaként még arról álmodott, hogy atléta lesz, de egy sérülés ebben megakadályozta. A másik diákkori szenvedélye, a zenélés azonban megmaradt, és mivel már igen korán tehetséges muzsikusokkal (Laux József, Varsányi István) hozta össze őt a sors, nem volt kérdéses a folytatás. Előbb „beszivárogtak” a Próféta együttesbe, majd megalapították az Omegát, amely a kommunista blokk másságot nem tűrő viszonyai között is sikeresen tört magának utat a nyugati hírnév felé. Az együttes 1970-ben keletkezett száma, a Gyöngyhajú lány – Presser Gábor és Adamis Anna „műve” – világsiker lett és az eltelt évtizedek során számtalan feldolgozása született.

Kóbor János az Omega együttesben elsősorban énekesként szerepelt, noha eleinte gitározott is, de Presser Gábor tanácsára letette a hangszert, csak az utóbbi években nyúlt utána ismét.

Több mint 20 Omega lemezen hallható a hangja, sajátos énekesi előadásmódja. De más együttesekkel is fellépett olykor és ha számba vennénk azokat a zenésztársait, akikkel az elmúlt több mint 60 év során együtt szerepelt, akkor a magyar rockzene tucatnyi jeles alakját fel kellene sorolni.

Kóbor János – „Mecky” – gyakran megfordult tájainkon is. A képgalériába gyűjtött felvételek egyikén például Török Adrienn és Török Elemér műsorszervezők társaságában is látható.

Életében sok kitüntetést, díjat kapott. De a legnagyobb elismerése rajongóinak szűnni nem akaró szeretete volt. Kedves János, nyugodj békében.

Lányos hajzuhatag férfias megjelenés
Fotó:  Facebook
Kóbor János
Ősomegások
Fotó:  Facebook
Az Omega az 1970-es években

 

Egykori társakkal az Óvárosban
Fotó:  Facebook
Az Omega Prágában is nagy sikert aratott
Életkép
Fotó:  Facebook
Az Omega szüretel

 

Kóbor nálunk is
Fotó:  Facebook
Kóbor János a Felvidéken is gyakran fellépett. A képen Török Adrienn és Török Elemér műsorszervezők vendégeként

 

Ragyogás örökké
Fotó:  Facebook/Benkő Laci
Végső búcsú
Fotó:  Facebook
Nem hozhattam mást neked
Köszönet Mecky
Fotó:  Facebook

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.