2023. június 30., 13:38

Balogvölgyi Rockfesztivál tizedszer

Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a X. Balogvölgyi Rockfesztivál, amelynek pénteki napján a gyerekeké, szombaton pedig a motorosoké és a koncerteké lesz a főszerep.

Balogvölgyi Rockfesztivál

A nagybalogi focipályán három év kényszerszünet után csendülnek fel ismét a keményebb dallamok. Az idén jubiláló Balogvölgyi Rockfesztivál legnagyobb húzóneve kétségkívül a Kárpátia zenekar.

Tóth Zoltán a fesztivál főszervezője elmondta, hogy természetesen nem csak a motorosokat és a rockzene kedvelőit, hanem mindenkit és minden korosztályt szívesen látnak rendezvényükön. A legkisebbeknek pedig külön programok biztosításával is kedveskedtek, a pénteki nulladik napon ugyanis gyereknap lesz vidámparkkal, ugrálóvárral, körhintákkal, box géppel és dodzsemmel.

„Pénteken ingyenes és bérmentes lesz a belépés a gyerekeknek 16 és 20 óra között. A vidámpark használatáért kell fizetni csupán, a helyi óvoda és iskola diákjainak azonban biztosítunk jegyeket” – tette hozzá a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke.

Szombaton már délelőtt tízkor van kapunyitás, napközben pedig számtalan szórakoztató program lesz, mint pl.: motoros ügyességi verseny, sörivó verseny, a kisebbeknek ugrálóvár, népi gyerekjátékok, valamint hagyományőrzők és lovasíjászok bemutatója. Az este folyamán pedig már a koncertek következnek. Ezúttal a megszokottól eltérő helyen lesz a színpad, a szervezők viszont egyedi fénytechnikát és minőségi hangosítást ígérnek. Elsőként a Ramses zenekar lép fel 16 órától, majd az Alldevils következik, 20:30-tól a Kárpátia ad nagykoncertet, majd a napot a Helldiver zenekar zárja.

A fesztiválra motoros túra is indul szombaton a nógrádi Bátonyterenyéről a magyarországi North Patrol motoros klub szervezésében.

Belépőjegyek a helyszínen 19 euróért kaphatóak, gyereknek (6-14 éves korig) 8 euróért, nyugdíjasoknak és mozgáskorlátozottaknak 1 euróért, 6 éves kor alatt ingyenes a belépő. Sátorozás és tisztálkodás lehetősége biztosított a helyszínen.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.