lapajánló
Sodródó magyar szavazók, a 30 ezüst ára és a lélek csillanása
Magyar7 - 17. száma
2020. április 12., 14:00

Apa és lánya, vers és zene

A lévai Göbő Anna és édesapja, Göbő Sándor, a főleg versmegzenésítéssel foglalkozó kettős számos Garam menti színpadon tűnt már fel, de sikert arattak a tavalyi Tompa Mihály Országos Versenyen és az 5. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemlén is. Velük beszélgettünk.

Göbő Sándor lányával, Annával is rendszeresen zenél
Fotó: Göbő Sándor

Sándor, szülei révén mennyire született bele a zenébe?

G.S. – Nem mondanám, hogy beleszülettem volna; a családunkban nem az volt a jellemző, hogy állandóan szólt a zene. Ha mégis, akkor egészen más műfajok; édesanyám néha leült a zongorához, és játszott néhány klasszikus darabot, illetve gyerekdalokat, míg édesapám inkább magyarnótákat énekelgetett. Már ez mély nyomot hagyott bennem, bár a zenét igazán öt-hat éves koromban kezdtem felfedezni.

Szüleimmel egyszer nyaralni voltunk Harkányban, és ott egy étterembe jártunk vacsorázni, ahol esténként élőzene szólt. Mesélték, hogy nemigen tudtak ott tartani az asztalnál, mert én folyton a zenekar előtti placcon figyeltem a zenészeket, kővé meredve.

Aztán el is kezdett gitározni tanulni...

G.S. – Így van. Ez egy érdekes időszak volt. Többször ott akartam hagyni a zeneiskolát, de anyu csak biztatott, hogy ha már elkezdtem, fejezzem be. Nem nagyon szerettem a kötelező dolgokat. Gyakorlás helyett egyre inkább nekem tetsző slágerek kíséretét próbálgattam megfejteni, és lejátszani a gitáron. Mire befejeztem a zeneiskolát, már eléggé zenefertőzött lettem.

Jól sejtem, hogy zeneszeretetét nagyban befolyásolta a '60-as, a '70-es és a '80-as évek beat- és rockzenéje?

G.S. – Valóban így van. Elkerültem a gimnáziumba, ahol az egyik – szintén zenebolond – osztálytársammal nemsokára zenekart alapítottunk. Mindenfélét játszottunk, amit a rádióból elcsíptünk. Főleg az említett időszak beat- és rockzenéjét. A zenekar az érettségiig működött. Később, egyetemista koromban bekerültem egy – főleg mulatós és báli zenét játszó – zenekarba, melynek tagjai kétharmad részben cigány muzsikusok voltak. Tőlük sokat tanultam, a közel négy év alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert.

Mikorra datálhatók az első próbálkozásai, már ami a versmegzenésítést illetik?

G.S. – Már ötödikes alapiskolásként voltak próbálkozásaim, amikor egy osztálytársam apukája azzal szólított meg, hogy – mivel tudja rólam, hogy gitározom – megzenésítenék-e három-négy verset, ami elhangozna egy általa rendezett lévai vonatkozású helytörténeti előadás során. Fogalmam sem volt, mi lesz ebből, de elvállaltam. Ha jól emlékszem, három verset elő is adtam gitárkísérettel. Ezen a téren ez volt az első sikerélményem. Ezután kisebb-nagyobb rendszerességgel születtek újabb és újabb megzenésítések, ezeket főleg helyi és regionális ünnepi műsorokon adtam elő szólóban, gitárral.

Általában gitárral és zongoránál látni önt. Játszik más hangszeren is?

G.S. – A gitár mára szinte hozzám nőtt. A zongora gimnazista koromban kezdett vonzani, s mivel édesanyámnak volt otthon zongorája, elkezdtem próbálkozni. A mai napig próbálkozom rajta…

Egyetemista koromban elért a népzene szele, ekkor kezdtem nyúzni a háromhúros széki brácsát. Ezen kívül furulyáztam és nagybőgőztem is népi zenekarban, újabban pedig basszusgitározom…

Honnan, hogyan jött az ötlet, hogy lányával, Annával közösen létrehozzák verséneklő párosukat?

G.S. – Mivel Anna kicsi kora óta kénytelen volt hallgatni a zenémet, ő is megfertőződött. Ha az iskolába készítettek valamilyen műsort, szívesen vállalta a szereplést, mert már akkor nagyon szeretett (és tudott is) énekelni. Az meg természetesnek tűnt, hogy ha szükség volt zenei kíséretre, akkor azt mindig örömmel vállaltam. A duó létrejöttével kapcsolatos első impulzus tulajdonképpen a feleségemtől jött, aki a közös zenéléseknek állandó hallgatója, megfigyelője, véleményezője és rajongója volt. Ő tette fel a kérdést: Miért nem csináltok valamilyen műsort, és adjátok elő máshol is?

Anna, az ember azt gondolná, hogy egy tinédzser számára furcsa lehet az édesapjával együtt zenélni...

G.A. – Egy kamasz és egy apa párosa valóban furcsának tűnhet, de szerintem éppen ettől jó. Eleinte csak iskolai fellépéseken vettünk részt, illetve néhány Csemadok-rendezvényen. Duóként először a 2018-as Tompa Mihály Országos Verseny VI. kategóriájában tűntünk fel. A versenynek köszönhetően több fellépési lehetőséget kaptunk Léván kívül is.

Ha Sándorhoz a beat- és a rockzenét kötöttem, Annához talán a népzenét tudnám, s talán nem is tévedek olyan nagyot... Hogyan tud ebből az ötvözetből összeállni egy verséneklő duó? Egyáltalán miért éppen a versek megzenésítése mellett döntöttek?

G.S. – A versek megzenésítésén kívül más különböző műfajokban is szívesen kalandozunk, legyen az népzene, musical vagy jazz... Az elnevezést, hogy „verséneklő duó” nem is mi találtuk ki, úgy ragasztották ránk, amikor az országos versenyen a „megzenésített versek” kategóriában elért sikereink kapcsán kicsit a reflektorfénybe kerültünk. Azt gondolom, hogy egy zenei világ annál színesebb tud lenni, minél többféle összetevő alkotja, minél több hatás éri. A végeredményben mindenből megbúvik egy-egy részlet.

S hogy miért a versmegzenésítés? A versek csodálatos alkotások. Mindegyik egy külön világ, egyedi gondolat, sajátos hangulat. Ez az, ami egy-egy vers esetében megmozgatja bennünk a zenei világot, gondolatot, hangulatot. S ekkor mi megpróbáljuk ezeket összehangolni.

G.A. – A népzene mellett a jazzt is kedvelem, illetve a világzenét, a kevert műfajokat. Valami hasonló keveréket próbálunk mi is kihozni a verseinkből, illetve a dalainkból.

Az esetükben hogyan néz ki a dalszerzés folyamata? Először a dallam születik meg, s ahhoz jön a vers, vagy fordítva? Létezik egyfajta „munkamegosztás“, hogy ki az, aki a zenéért, s ki az, aki a szövegkeresésért felelős?

G.S. – Általában a vers, annak mondanivalója és hangulata ihleti a zenét. Olyan is előfordult már, hogy egy már meglévő dallamra egyszer csak „előkerült” egy vers, de ez ritkaság. Több megzenésítésemet elővettünk a múltból, és kicsit „leporoltuk”, felújítottuk. Mindkettőnk hozzáteszi a saját ötletét akkor is, ha új dallamok születnek. A műhelymunka a végső fázisban a legizgalmasabb, amikor véglegesíteni kell(ene) a dalt. Ez azért van feltételes módban, mert néha nem sikerül. Volt úgy, hogy a végső változat a közönség előtti játszások során érik be.

G.A. – Igazság szerint váltakozó, egyszer a dallam születik meg hamarabb, máskor a szöveg. Mi nem osztjuk be, hogy ki keresi a szöveget, ki írja a dallamot. Megmutatjuk egymásnak az ötleteinket, és kiegészítjük azokat.

Mennyire cél az, hogy a zenével más, új értelmezést adjanak egy-egy költeménynek?

G.S. – Nem mondanám, hogy ez lenne az elsődleges cél. A zene, ha jól csináltuk, úgyis hozzáad valamit a vershez. Színt, tónust, érzést, hangulatot, olykor más értelmezést. Ha elvesz belőle, akkor baj van.

G.A. – Egy verset mindenki máshogyan értelmez. Fontos azonban, hogy egy vers megzenésítésekor a dallam ne vigye el teljesen más irányba a szöveget, például egy melankólikus vershez, melyben a szenvedésről van szó, nem célszerű egy dúros, élettel teli, vidám dallamot írni. A verset inkább alá kell támasztani, kicsit jobban kiemelni a gondolatokat a dallammal, hogy a hallgató könnyebben tudjon a sorok között olvasni.

Mi szükséges ahhoz, hogy egy-egy vers annyira megfogja önöket, hogy elhatározzák, foglalkozni fognak vele és megzenésítik?

G.S. – Csupán annyi, hogy valamilyen szinten megérintsen. Hogy valamiért érdekessé váljon, s hogy valamivel kitűnjön a többi vers közül. Nehéz megmondani, mert sok mindentől függhet. Az aktuális lelkiállapottól, a hangulattól, a pillanatnyi érzésektől s talán még az időjárástól is…

G.A. – A legszükségesebb az ihlet. Elsőre ez még talán nem is jön meg, de a második-harmadik olvasásra már lehet olyan gondolat, ami megfog egy versben, amit olvasva és kicsit eltűnődve rajta úgy gondoljuk, hogy tudunk rá olyan dallamot találni, amellyel még inkább ki tudjuk emelni a költő lehetséges érzéseit, gondolatait, miközben a verset írta.

Göbő
Fotó:  Göbő Sándor

Próbálkoznak saját szövegek írásával is?

G.S. – Van néhány saját szövegünk, de nehéz dolog jó dalszöveget írni. Mi azért próbálkozunk vele...

G.A. – Így van, próbálkozunk, bár egy szöveget megírni nehezebb, mint már egy meglévőre zenét írni.

Anna, milyen tapasztalatokat szerzett a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában? Tanulmányai befejezése után milyen tervei vannak?

G.A. – Vácon sok mindent tanultam, főleg énekórákon. Nagyon jó a hangképzés! A szolfézs és zeneelmélet is rendkívül hasznos egy zenész számára. Nagyon sajnálom, hogy Szlovákiában nem a Kodály-módszerrel tanítanak, mert zenészként igazán csak akkor tudunk közel kerülni a zenéhez, ha tudjuk, mit játszunk, s ha tudjuk, mi mindenből épül fel egy dal, egy dallam. Örülök, hogy Magyarországra mentem továbbtanulni, hiszen így megismerkedtem ezzel a módszerrel, viszont az még most is érződik, hogy az itteni alapok nem voltak elegek, sőt...

Göbő
Fotó:  Göbő Sándor

Nem vágyik arra, hogy egy „igazi“, gitárosokat, dobost magába foglaló zenekarban énekelhessen?

G.A. – Világéletemben arra vágytam, hogy egy zenekarban énekeljek, és ez még mindig nagy álmom, vágyam, amit szeretnék megvalósítani. Egyszer volt alkalmam egy zenekarral énekelni Érsekújvárban, és így energikusabb voltam, mint a duónk fellépésekor. Persze, nem látok problémát a duóban sem, sőt, jól érzem magam, de sok olyan dal van, amiket igazán energikusan csak egy nagyobb zenekarral lehet előadni. Bízom benne, hogy egyszer ez is összejön...

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.