2021. június 8., 18:00

Vannak, akik megtapasztalják, milyen is az érettségi vizsga - VIDEÓ

A zöld szalagot viselő diákok többsége idén sem tapasztalja meg, mit is jelent az érettségi a gyakorlatban. Ám nem minden diákra igaz az állítás, vannak, akik egy-két tantárgy erejéig mégiscsak a zöld asztal elé állnak, őket, tanáraikat és igazgatóikat kérdeztük.

A diákok, akik nem voltak elégedettek érdemjegyükkel, kérvényezhették május 21-ig az érettségi vizsgát, amennyiben ezt nem tették meg, az év végi átlag szerepel majd az érettségi bizonyítványukon. 

A Galántai Kodály Zoltán Gimnáziumban 12 diák vállalta az érettségit. Minden esetben azért, mert szükségük van az egyetemi továbbtanuláshoz a választott tantárgyakra, illetve nyelvvizsgára. 
Ott jártunkkor a tanárok egyöntetű véleménye az volt, hogy a diákok nagyon felkészülten jelentek meg a nagy napon és remek elméleti tudással rendelkeznek. 

Marsall János, az iskola igazgatója elmondta, nem tartja észszerűnek az érettségi vizsga eltörlését, sőt, a tanítási folyamat korlátozását sem, úgy fogalmazott: 

Sok munka lesz újra a rendszerességet beépíteni a diákok életébe.'' 

Valamint fájlalja, hogy a diákok e nélkül az élettapasztalat nélkül kerülnek majd egyetemekre és főiskolákra. 

Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója is egyet ért kollégájával, úgy nyilatkozott, ha rajta múlt volna, a négy kötelező tantárgyból legalább kettőt meghagyott volna, a magyar tannyelvű oktatási intézmények esetében az egyik értelemszerűen a magyar nyelv és irodalom, a másik pedig szabadon választható. 

A tanárok véleménye szerint a diákok elméleti tudása felzárkóztatható, viszont az elmaradt közösségi élmények és élettapasztalatok visszahozhatatlanok. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.