2021. december 17., 18:02

A gyerekek, akik kétszer születnek meg - VIDEÓ

Egyszer a biológiai anyjuk hozza őket világra, másszor pedig a vágyakozó nő szívében nődögélnek. Az örökbefogadás rendkívül intim, ám sokakat érintő téma. Mai napig sok titok, misztikum és kérdés lengi körül, talán kissé indokolatlanul.   

Az adventi időszak a várakozásé, ami összecsenghet azzal a várakozással, amit azok a párok élnek át, akik évekig áhítoznak gyermekáldás iránt és nem, vagy csak nehezen, esetleg más úton kapják meg azt. 

Grecsó Krisztián szavaival élve, Jézus volt az első örökbefogadott gyerek, akiről tudunk, ez a következő indok, amiért ezt a témát ebben az időszakban vesszük górcső alá.

Ebben a Hlaváč család van segítségünkre. Ők öten, ahogyan mondják, másképp lettek család, mivel az édesanya alapbetegsége révén nem vállalták a kockázatot egy korábbi családi tragédia miatt.

Az édesapa azt mondta, neki volt szüksége több időre ahhoz, hogy ezt a kérdést és a vele érkező érzéseket lerendezze, megbeszélje magában és hogy beérjen az örökbefogadásra, ahogy mondja:

Egy év csöndbe burkolóztam.

Bea a legnagyobb természetességgel beszél a témáról: 

Szeretném, ha nem lenne többé tabu az örökbefogadás. Sokak életét könnyítené meg.

Az, hogy milyen út vezetett addig, míg ők öten együtt lehettek, és kiben milyen kérdések merültek és merülnek fel, a videóból kiderül. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.