Idén 30 éves a kassai Rovás - VIDEÓ
Idén 30 éves a kassai Rovás. A tekintélyes múltú művészetpártoló szervezet e három évtized alatt megszámlálhatatlan programot valósított meg. A Rovás annak idején álmodozó egyetemisták fejében született meg, majd Szepsiben létre is hozták az első központjukat.
A lelkesedés és szárnybontogatás évei voltak azok. Kassán a Löffler villában már nagyobb képzőművészeti álmokat megvalósíthattak meg.
Külön műtermei, műhelyei voltak az egyes művészeti ágaknak. Aztán a politika beleszólt az első, majd a második központjuk feladásába is.
Szabó Ottó, a Rovás Egyesület elnöke elmondta:
A magyar kormány segítségének köszönhetően a kassai Erzsébet utcai harmadik otthonuk már évek óta biztos helynek látszik.