2021. február 3., 11:45
Frissítve: 2021. jún. 7. 10:38

MKP: A kormány partnerei akarunk lenni, de vegyenek minket emberszámba - VIDEÓVAL

Az önkormányzatok helyzetéről, a népszámlálásról és iskolaügyi kérdésekről tartott tájékoztatót az MKP elnöke és szakmai alelnöke szerdán.

Forró Krisztián elmondta, a szerda délelőtti szakmai egyeztetésre elfogadták a meghívást Őry Péter csallóközcsütörtöki polgármester (MKP) mellett Keszegh Béla (Komárom, független), Agócs Gergely (Királyrév, Összefogás), illetve Tóth Marián (Tardoskedd, Most-Híd) településvezetők is. Az MKP elnöke köszönetet mondott az önkormányzatoknak a tömeges tesztelés megszervezéséért. 

MKP-sajtó
Fotó:  Lamos Csaba/ma7.sk
Nem váltotta be a reményeket a tömeges tesztelés

Forró szerint a tömeges tesztelés a jelek szerint nem hozta meg a kívánt eredményt, hogy visszatérhessünk a korábbi életünkhöz.

Az MKP elnöke szerint ugyanakkor a célzott tesztelésnek van létjogosultsága. Forró jó elképzelésnek nevezte, hogy a hatékonyabb FFP-2 típusú maszkok ÁFA-mentesek lesznek. Az MKP ugyanakkor szorgalmazza, hogy más országokhoz hasonlóan a kormány széles körben biztosítson ingyenesen maszkokat a lakosságnak.

Egyetlen végleges megoldás a vírushelyzet leküzdésére a tömeges oltás.

Az MKP arra szólítja fel a kormányt, mérlegelje annak lehetőségét, hogy több vakcínatípussal oltsanak az országban, hogy a folyamatot felgyorsítsák.

Ugyancsak fontosnak nevezte, hogy az iskolákat mielőbb megnyissák, egyidejűleg a pedagógusokat helyezzék előbbre az oltási sorrendben.

Farkas Iván
Fotó:  Lamos Csaba/ma7.sk
Elfogadhatatlan a kormány kommunikációja

Farkas Iván hangsúlyozta, a kormány partnerei szeretnének lenni, de nem a vazallusai. Elfogadhatatlannak nevezte a kormány kommunikációját, amit az önkormányzatokkal szemben folytat.

Gyakran csupán látszatintézkedések születnek, pedig a súlyos járványhelyzetben hatékony megoldásra lenne szükség. Az önkormányzatokat érintő törvénymódosítások esetében arra szólította fel a kormányt, hogy vonják be a településeket a javaslatok előkészítésébe, különösen a járványhelyzet idején.

Farkas Iván szerint fontos lenne meghatározni azok körét, kik tartoznak az ún. kritikus infrastruktúrához, hogy legalább a településvezetők pontos információkhoz jussanak. Farkas hangsúlyozta, hogy

a pedagógusok mellett a bolti eladók, az önkormányzati hivatalnokok is kerüljenek előbb az oltási sorrendben, lévén ők is az első vonalban dolgoznak.

Nem normális helyzet - húzta alá Farkas, hogy az információkat esetlegesen kelljen megtudniuk egy-egy tévéműsorból.

MKP-sajtó, Forró Krisztián és Farkas Iván
Monitor9: a tudásfelmérő része maradjon a magyar nyelv és irodalom

Forró Krisztián megerősítette, hogy

az MKP mindent megtesz azért, hogy a magyar tannyelvű alapiskolák kilencedik évfolyamában a Monitor tudásfelmérő része maradjon a magyar nyelv és irodalom tantárgy.

Az MKP azonnali magyarázatot vár, hogyan értelmezik a kettős identitást, ha érvényben marad

Forró elmondta, nem tudják támogatni, hogy a népszámláláson kettős identitást vallhassanak be a polgárok.

Ha mégis érvényben marad a most hatályos rendszer, azonnali magyarázatot várnak, milyen módon fogják az adatokat értelmezni.

Az MKP elnöke elmondta, a magyar pártok tárgyalásai a jövő héten folytatódnak.

A sajtótájékoztató az alábbi videóban megtekinthető:

Videó:  ma7

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.