2026. augusztus 8., 18:01

A határnak van széle, a beszélgetésnek nincs – Dunaszerdahelyre érkezett a NIT x MIK Szabadegyetem – VIDEÓKKAL

Közélet, közösségépítés, fejlődés és határokon átívelő párbeszéd, idén először külhoni helyszínen, Dunaszerdahelyen is programokkal várta a fiatalokat a NIT x MIK Szabadegyetem. A háromnapos rendezvényen a fiatalokat érintő aktuális kérdések kerültek fókuszba, miközben a résztvevők szakemberekkel, közéleti szereplőkkel és egymással is megoszthatták gondolataikat.  

nitmik_dsz_2026_08_08_00001.jpg
Galéria
+11 kép a galériában
Fotó: Katona Tamás

A Szabadegyetemet idén már harmadik alkalommal szervezte meg a Nemzeti Ifjúsági Tanács a Magyar Ifjúsági Konferenciával együttműködésben. A rendezvény célja, hogy a közélet iránt érdeklődő fiatalok számára olyan közeget teremtsen, ahol kérdezhetnek, vitázhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és közben olyan készségeket is fejleszthetnek, amelyeket a mindennapokban is hasznosítani tudnak. Erről Turi Ádám, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke beszélt portálunknak. 

Az országoknak vannak határai, a beszélgetéseknek azonban nincsenek. Talán ez a mondat foglalja össze legjobban a NIT x MIK Szabadegyetem üzenetét. A rendezvény három napra olyan találkozási ponttá alakítja a helyszínt, ahol a fiatalok nemcsak egymással, hanem közéleti szereplőkkel, szakemberekkel és a fiatalok ügyeivel foglalkozó döntéshozókkal is közvetlenül találkozhatnak.

Ezúttal egy fontos újdonsággal is szolgált, a Szabadegyetem történetében először külhoni településen, Dunaszerdahelyen is zajlottak programok.

A dunaszerdahelyi állomás egyben annak a gondolatnak is kézzelfogható példája, hogy a Kárpát-medencei magyar fiatalok közötti párbeszédnek nem kell megállnia a határnál. 

- mondta Heringes Walter, a MIK felvidéki régiójának elnöke.

Arról, hogy mit adhat a párbeszéd, közös gondolkodás, eszmecsere egy anyaországi és egy külhoni magyar fiatalnak, Tuba Adriánt, a Magyar Ifjúsági Konferencia alelnökét is kérdeztük. 

A programok sokféle kérdést jártak körül. A NITxMIK Szabadegyetem dunaszerdahelyi állomásán a panelbeszélgetések mellett workshopokkal is várták a résztvevőket. A panelbeszélgetések fókuszában a közélet és az érdekérvényesítés is szerepelt, a közösségi összefogás ereje, valamint a fesztiválkultúra változása is. 

A győri helyszínen szó esett a három nap alatt arról, hogyan válhat egy ötletből vállalkozás, mit jelent a hiteles márkaépítés, milyen kihívásokkal találkoznak a fiatal nők, hogyan alakítja a közösségi média a mindennapjainkat, és milyen hatással van a fiatalok lelki egészségére az online és offline környezet.

A szervezők olyan érzékeny témákat is napirendre tűztek, mint az iskolai és cyberbullying, miközben a kultúra, a média, az újságírás, a nemzeti ifjúsági stratégia és az európai ifjúsági érdekképviselet kérdései is helyet kaptak a programban.

A három nap során vitaindító plenáris előadások, kerekasztal-beszélgetések és interaktív workshopok várták a résztvevőket. A cél azonban nem pusztán az, hogy a fiatalok új információkkal legyenek gazdagabbak. Hanem hogy merjenek kérdezni, merjenek vitatkozni. És legfőképpen, merjék elhinni, hogy van beleszólásuk abba, milyen közösségben és milyen társadalomban szeretnének élni.

A dunaszerdahelyi állomás ezért nem csupán egy új helyszín a Szabadegyetem térképén. Jelzés is, hogy a fiatalokkal kapcsolatos kérdések, a közéleti párbeszéd és a közösségépítés nem országhatárokhoz kötött.

 

nitmik_dsz_2026_08_08_00043
Galéria
+11 kép a galériában
Megosztás
Címkék