2021. augusztus 11., 18:00

Félgázon a fürdőturizmus - Dunaszerdahelyen tóparti koncertekkel várják a vendégeket - VIDEÓ

Szlovákiában igen népszerűek a termál- és gyógyfürdők, sajnos azonban a koronavírus-járvány miatti korlátozások ezen intézményeket is rendkívül súlyosan érintették. A jó idő beköszöntével és a korlátozások enyhítésével az emberek is kedvet kaptak a felfrissüléshez, sőt a dunaszerdahelyi Thermalparkban az egész napos fürdőzés után kellemes koncerteken kapcsolódhatnak ki a vendégek.  

Somogyi Gábor, a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója elmondta, hogy amint megérkeztek az első forró napok, az emberek kedve is megjött a fürdőzéshez. A korlátozott kapacitásnak köszönhetően az első forró júniusi hétvégén sajnos nagyon sok vendéget kellett elküldeniük, az azt követő időszakra azonban ez már nem volt jellemző.

Nagyon fontos számunkra ez a nyári időszak, hiszen mostanra feléltük az összes tartalékunkat. Amivel mindenképp jár ez a koronavírusos időszak, hogy a megtakarított pénzünket, sajnos nem tudjuk további fejlesztésekre fordítani.” - mondta.

Az idei nyári szezonban újdonságként remek hangulatú, tóparti koncertekkel is várják a fürdőzni vágyó vendégeket. Augusztus első szombatján a Sárközy Gipsy Classic Projekt szórakoztatta a közönséget. A csodás hangulatú koncertre nagyon sokan voltak kíváncsiak, voltak, akik csupán a muzsikusok miatt látogattak ki a fürdőbe.

A zene táplálni tudja az emberek lelkét és könnyebb lesz azt gondolom átvészelni ezt a helyzetet. Emellett turistacsalogatóként is nagyon jó dolog a zene, mert a turisták nagyon sokszor a zene miatt jönnek. – hangsúlyozta Sárközy Lajos, a zenekar vezetője.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.