Már csak kilenc nap a választásig.
A vár a kuruc időkben pusztult el. Tövében nyugszik a legenda szerint Árpás apja, Álmos vezér.
Ahhoz, hogy ne váljunk divatáldozatokká, fontos felismernünk, mi az, ami jól áll nekünk, illetve milyen ruhadarabot, kiegészítőt szerencsés inkább kerülnünk
A vetítést követően Somorján és Pereden Simon Attila történész ad elő, Gútán és Nyitrán a rendező, Laczkó Sándor.
Az elmék közösségének célja, hogy összekössön szakembert szakemberrel.
Buriusz János főbíró uram és a kevély Borbála története elevenedik meg a Száll a rege várról várra c. sorozat mai részében.
Épp ma 12 éve, hogy leégett a krasznahorkai vár tetőszerkezete. A felújítás azóta sem fejeződött be.
Ön is élőben követhette a színes műsort!
A Nézőpont stúdiójának vendége Berényi József, a Magyar Szövetség európai parlamenti listavezetője volt.
Kampányhajrá és a szlovák-cseh konfliktus a Nagyítóban.
Kőházy Ferenc álma.