Szepsi Csombor Márton az első magyar nyelven megjelentetett utikönyv szerzője a névadója annak az ünnepségsorozatnak, melyet a Csemadok Helyi Szervezet jóvoltából, már harmincharmadszor rendeznek
Szeptember 30-tól már nem a városközpontban, hanem a Teraszok lakótelepen fogadja olvasóit a városi könyvtár – döntött április végi ülésén a párkányi önkormányzat.
Idén már 17 éves a felvidéki néptánc mozgalom jeles képviselője, a füleki Rakonca Ifjúsági Néptánc Együttes.
TERFENS-VOMPERBACH. A jelek szerint nincs olyan agyament ötlet, amit egy építész meg ne tervezne. Egyre több fejtetőn álló ház épül.
DUNASZERDAHELY. A dunaszerdahelyi városi önkormányzat hadat üzent az elharapózó vandalizmusnak. Felvilágosító kampányt indított, melyben a lakosság segítségét kéri.
UDVARD. Visszatértek a fehér gólyák Udvardra. természetvédelmi értékük mintegy 1600 euró. Sokan nem tudják, hogy nemcsak a gólya bántalmazása büntetendő, hanem a fészek rongálása is.
TORNALJA. Szlovákia gazdaságilag elamaradott, déli régióiban is fontosnak érzik az emberek a történelmi múltjuk megőrzését, és erre hajlandóak pénzt is áldozni.
KIRÁLYHELMEC. A királyhelmeci székhelyű Bodrogközi és Ung- vidéki Közművelődési Intézet szervezésében hatodik alkalommal került megrendezésre a gyermek színjátszó csoportok kerületi versenye.
Vége az iskolai esketésnek Szepsiben. Évtizedekig az egykori járási hivatal épületében, a ma már megyei tulajdonú szakközépiskolában fogadtak egymásnak örök hűséget a párok.
NAGYKAPOS. Teljes szépségében pompázik az agárkosbor a Bodrogközben.
KARVA. Karván tavaly új hagyományt indítottak útjára.
JÓKA. A füleki Apropó Kisszínpad 20 éves munkájával beírta magát a felvidéki diákszínjátszás történetébe.
NAGYKAPOS. Erdélyi Jánosra emlékeztek szülővárosában, Nagykaposon.
GÚTA. Gútán húsz esztendővel ezelőtt alakult meg a Gútai Magyar Asszonyok Ligája.
Április 27-én Dunaszerdahelyen ünnepélyesen átadták a városi művelődési központ előtti teret, amely megfelel a modern kor elvárásainak.
A két éve leukémiában elhunyt Zbráš Lukács emlékére jótékonyásgi hangversenyt rendeztek a párkányi kultúrházban.
Fennállásának 60-ik évfordulójára emlékeztek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola dolgozói.
Komáromban április 29-én rendezték meg a X. Csárda Túrát.
POZSONY. A kárpát-medence fiatal politológusainak konferenciája zajlott három napon keresztül a Felvidéken Révkomáromban és a fővárosban.
RIMASZOMBAT. Hét kategóriában 220 versenyző mutatkozott be Rimaszombatban, a Tompa Mihály Országos Vers-, és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Versenyén.
KÖBÖLKÚT, IZSA, RÉVKOMÁROM. Péntektől vasárnapig az 1848-49-es szabadságharc legsikeresebb hadjáratára emlékeztek Nagysallótól Révkomáromig, immár 15. alkalommal.
RÉVKOMÁROM. Vasárnap, április 29-én huszonharmadik alkalommal gyűltek össze a szlovákiai magyar hívek a Komáromi Imanapon. Az idei találkozón is magyar főpásztorért, magyar papi, szerzetesi hivatásokért imádkoztak, és Mindszenty bíborosra emlékeztek.
PÁRKÁNY, BUDAPEST. Sorra nyílnak meg a szabadtéri fürdők Szlovákiában és Magyarországon is. Párkányban megnyílt a Vadas, Budapesten a Gellért fürdő strand, az Aquaworld és a Palatinus.
LONDON. Egy éve, 2011. április 29-én kelt egybe Vilmos herceg, az Egyesült Királyság majdani uralkodója polgári származásúm kedvesével, Kate Middletonnal, aki azóta -- férjével együtt -- hollywoodi világsztárokat megillető globális népszerűségre tett szert.
SÍD. Szlovákiában az elmúlt évtizedek során az ország több pontján vélték felfedezni Jézus, vagy Szűz Mária alakját teljesen hétköznapi helyeken. Most egy gömöri falucskában, Síden adják egymásnak a kilincset a helyi romák, mert meg vannak győződve arról, hogy Jézus alakja rajzolódott ki az egyik szerény hajlék ajtaján.
Királyhelmecen is kaphatóak azok a fogamzásgátló tabletták, amelyek miatt az Egyesült Államokban közel 10 ezer kártérítési per indult a gyártó Bayer cég ellen.
Az Eures-T Danubius határmenti társulás április 25-én nyilvános fórumot tartott Dunaszerdahelyen.
KASSA. Kaktusz és pozsgásnövény kiállítással várja az érdeklődőket a Kassai Botanikus Kert április 29-ig.
KIRÁLYHELMEC. Uniós felmérések szerint a gépjárművezetők mintegy 1,5-2 százaléka úgy ül úgy a volán mögé, hogy szervezetének véralkohol-értéke meghaladja az adott országban engedélyezett limitet.
IPOLYSÁG. A szlovák olimpiai láng április 1-jén Pozsonyból indult útjára, hogy az ország 21 városában hirdesse az olimpia küldetését, eszmeiségét.