Kékkő. A kékkői múzeum gyűjteménye kb. négyezer játékból áll.
Serke. Hangos pöfögéssel érkeztek a traktorok a Serkei gépkiállításra. A kiállítást Pohóczky Béla nyugalmazott református lelkész sok év után ismét megrendezte, ezúttal saját udvarában.
Rozsnyó. Őszi sokadalom – minőségi szórakozás. Szerdától vasárnapig tartott a Rozsnyói Városnapok színes programja.
Berzéte. A Felvidék második közadakozásból felépülő gyermekotthona nyitja meg kapuit minden bizonnyal jövőre Felső-Gömörben, Berzétén a református templom tőszomszédságában.
Szepsi. Második alkalommal került sor a Bódva- völgyi Paszulyfesztiválra.
LOSONC. 25 év után rendeztek Losoncon ismét kutyakiállítást és kutyaszépségversenyt. A hétvégén több mint ezer négylábú közül választották ki a legtökéletesebb ebet.
Pozsony. Először kezdeményezték Robert Fico visszahívását a pozsonyi parlamentben.
Dunaszerdahely. Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepelte Dunaszerdahelyen a Magyar Közösség Pártja.
FÜLEK. A hétvégén "Szebb lesz Tőlünk a világ" címmel rendezett műsoros estet a Füleki Gimnázium. Bemutatkoztak az iskola tehetséges diákjai.
Neves vendégek méltatták a párt tevékenységét
KASSA. A Szlovák Tudományos Akadémia Kassai Társadalomkutató Intézete a miskolci Szociológiai Intézettel közösen elkészítette a Kassai kerület és Borsod-Abaúj- Zemplén megye szociális térképét.
Pered. Tavaly márciusban népszavazást tartottak a felvidéki Pereden! A község arról szavazott, hogy lemondana a Tešedikovo helységnévről.
Szímő. Jedlik Ányos szülőfalujában, Szímőn mind a mai napig méltón őrzik a magyar természettudós, feltaláló és bencés szerzetes emlékét.
Hatfa. Idén 25 részvevője volt a ma végződő BIMM-nek, azaz a Bodrogközi Ifjúsági Művészeti Műhelynek.
Kassa. Kellemes meglepetést okozva nyitották meg a kassai Thália Színházban az új színházi évadot.
Párkány. Épületszárny - lezárással és elbocsátásokkal kezdte az új tanévet a Párkányi Gimnázium.
Bodolló/Makranc. Felújítják a Kassa-vidéki járásban található Bodolló és Makranc közös zsidótemetőjét.
Pozsony. Tárgyaltak, de ígéretet nem kaptak - az MKP, a Híd és a Pedagógusszövetség képviselői a szlovák oktatásügyi tárca államtitkárával egyeztettek az iskolabezárási tervekkel kapcsolatban.
Somorja. A felvidéki Somorján, a Fórum Kisebbségkutató intézetben magyar, szlovák, cseh és lengyel kutatók részvételével konferenciával zárult az az egy éves közös kutatási program.