Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
FÜLEK. Szombaton skateparkot adtak át Füleken. A BMX bringások, gördeszkások és görkorisok pályája pályázati forrásból épült meg. Az új létesítmény reggeltől estig várja a kikapcsolódni vágyókat.
Csejtey Richárd asztaliteniszező negyedik paralimpiáján újabb éremmel gyarapította eddigi gyűjteményét, miután egyesben ezüstérmet szerzett Londonban.
Tőketerebes, Nagymihály. Az alap és középfokú tanintézmények országszerte küzdenek az iskolakerüléssel.
Fülek. Az INFO ROM Polgári Társulás a Füleki Vármúzeummal és a Városi Művelődési Központtal karöltve roma fesztivált rendezett Füleken.
Királyhelmec. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően, felújítják a Tiszaszabályozó Társulás hajdani székházának pincéjét.
Losonc. Egy euróért kapja meg jelenlegi tulajdonosától, a Kobra cégtől az egykori neológ zsinagógát a losonci önkormányzat.
Karva-Lábatlan. Megkezdődött a több éve tervezett dunai kikötő építése Karván és a vele szemben lévő magyarországi Lábatlanon.
Nagykapos. A napokban másodízben tartanak fafaragó tábort Nagykaposon az Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kertjében.
Szádudvarnok. Több mint 60 évnyi szünet után második évfolyamát kezdte meg a magyar nyelvű oktatás a Szent István Egyházi Alapiskolában a Kassa-vidéki Szádudvarnokon.
Kassa. Megkezdődött a Transart Communication 2012 nemzetközi performanszfesztivál 21. évada, amely ezúttal a Kassa - Európa kulturális fővárosa 2013 projekt előrendezvénye.
CSÉCS. Nem mindennapi látnivalót kínál Csécs község. A Kassát és Rozsnyót összekötő főút mentén, illetve egy bekötő utcában hét magyar király két és fél méteres tölgyfa szobra díszíti a település központját.
Rimaszombat. A parlament elfogadta az alap- és középiskolákról szóló törvénymódosítást, melynek értelmében csak kettes tanulmányi átlagig lehet jelentkezni gimnáziumba .
Dunaszerdahely.„Szeretlek Dunaszerdahely” címmel indított egy éves kampányt Dunaszerdahely vezetése a városban egyre nagyobb gondot okozó vandalizmus ellen.
Nagykapos. Nagykaposon ünnepélyes keretek között elültették az első Ung-vidéki Smaragdfát.
Pozsony. A szlovákiai magyarság megmaradásához szükséges kisebbségi minimumról írt alá megállapodást az MKP, a Most-Híd és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala.
Révkomárom. Elérkezett az almaszedés ideje. A májusi fagyok és a hosszú szárazság miatt nagyon rossz termésre számítottak az almáskertek tulajdonosai.
Párkány. 14 év után idén ismét motorcsónakversenyt rendeztek Párkányban a Dunán.
Fülek. Immár 6. alkalommal került megrendezésre a Világok vára című nemzetközi fotóművészeti kiállítás a Füleki vár Bebek- tornyának kiállítótermében.
Alsóbodok. Keresztutat szenteltek gróf Esterházy János emlékére a zoboraljai Alsóbodokon pénteken délután.
Fülek. Szeptember 21-én és 22-én zajlott Szlovákiában a CARDO Polgári Társulás által szervezett Önkéntesek Napjai elnevezésű rendezvény.
Fülek. Füleken szombaton tartotta XII. Országos Kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja.
Rimaszombat. Új tagokkal töltené fel sorait a Most-Híd.
RÓMA. Változatlanul magyar a világ legjobb női freestyle labdarúgója: a szabadstílusú foci művelőinek idei olaszországi csúcstalálkozóján Szász Kitti megvédte világbajnoki címét.
Rimaszombat. Nagy dilemma Rimaszombatban, hogy marad vagy megszűnik e a városi lap.
Rimaszombat. A tavalyi iskolai évvel ellentétben az idén sikerült magyar osztályt nyitni a rimaszombati Kereskedelmi Akadémián.
Kassa. Duncsák Attila kassai festőművészt mutatjuk be, akinek munkái számos magángyűjteményben szerepelnek nyugat-Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban.
Lőcse, Késmárk. A Szepesség ékszerdobozának két ékkövét, Lőcsét és Késmárkot ajánljuk a kirándulók figyelmébe.
Pozsony. Tegnap Pozsonyban bemutatásra került a madari.sk információs portál.
Perse. Perse a Besztercebányai Megye egyik legkisebb községe. Legnagyobb szülöttje a fiatalon elhunyt Bacskai Béla festőművész, akinek a tiszteletére emlékház kialakítását tervezik.
Tornagörgő. A denevérek a tornagörgői karszton, akárcsak Szlovákia egész területén, a veszélyeztetett fajok közé sorolhatók.