Jobban kellene élni a meglévő lehetőségekkel
Mit hozott az Európai Unió a gazdaságunknak?
Csalók a közösségi oldalon
RIMASZÉCS. Szlovákiában ma lépett életbe az új vasúti menetrend. A változtatás több dél-szlovákiai települést hátrányosan érint, Rimaszécset is.
DUNASZERDAHELY. A Pázmáneum Polgári Társulás és a Magyar Közösség Pártjának helyi szervezete megemlékezést tartott Esterházy János felvidéki mártírpolitikusról.
Pozsony. Január elsejétől 5 százalékkal emeli a tanárok és az iskolaügyben dolgozók fizetését a kormány.
Nagykövesd, Kiskövesd. A napokban adták át Bodrogköz kistelepüléseinek első szennyvíztisztító állomását.
Pozsony. Tamás Gábor a gyémánt-, platina- és négyszeres aranylemezes énekes felvidéki koncertkörútja befejeződött.
IPOLYSÁG. A Charitas Saag Polgári Társulás kezdeményezésére fogyatékkal élők nappali központja létesül Ipolyságon.
Komárom. A Magyar Területei Színház megalapításának 60. évfordulója alkalmából állítanának közadakozásból szobrot Komáromban. A napokban leleplezték a mű alapkövét.
Eger. Nyugat-Európa Kelet-Euróáért projekt keretén belül szakmai konferenciát szervezett Egerben a kalondai Pro Kalondiensis Polgári Társulás.
Párkány. Közösségépítés, avagy a fészbukon létrehozott felvidéki szlovák – magyar értelmező szótár csoporttagjainak első találkozója Párkányban.
Komárom. Komáromban a városi sportcsarnokban tizenötödik alkalommal rendeztek ünnepvárót, ahol tánccal, énekszóval és szorgos kézi munkával várták a karácsonyt.
Losonc. A losonci Kármán Színház megalakulása óta eltelt 23 év alatt mintegy 60 darabot vitt színre.
FÜLEK, RIMASZOMBAT. A társadalom peremén élő romák felzárkóztatását célzó program indult Rimaszombatban.
Komárom. Megtartotta újabb bemutatóját a komáromi Jókai Színház. Ezúttal Spiró György Príma környék című tragikomédiáját vitték színre!
Kassa. Immár ötven éves múltja van a Kassai Új Nemzedék csoportnak.
Mosonmagyaróvár. Szlovák nyelvtanfolyam kezdődött a szigetközi vendéglátósoknak Mosonmagyaróváron.
Komárom. Komáromban november 25- én ért véget az I. Fonográf Fesztivál. A háromnapos rendezvény igényes kultúrát – zenét és színházat – kínált mindenkinek.
Kistárkány. A második világháborút követően málenkij robotra elhajtott férfiakra emlékeztek szombaton a bodrogközi Kistárkányban.
Érsekújvár, Szepsi. Az ország több városában közösen gyújtották meg advent első gyertyáját.
Kassa. DIG-Galéria néven a kortársművészet egy új bemutatóközpontját nyitották meg Kassán, az egykori dohánygyárban.
BRAZÍLIAVÁROS. Újabb átverést eszelt ki az a brazil televízió, amely nemrég "kísértetet" szabadított rá egy lift utasaira. Legújabb átveréséhez az Ördögűző szolgált alapul.
Búcs. Magyar, szlovák, cseh és lengyel fiatal gazdák tartottak konferenciát Búcson.
Tornalja. Hamarosan lebontják az ideiglenes lakókonténereket Tornalján. Helyükre szociális lakásokat építenek.
Fülek. 1989. november 17-e a történelmi események naptárában a csehszlovákiai bársonyos forradalom kezdete, amely a kommunista rendszer összeomlásához vezetett.
Nemeskosút. A Fölszállott a páva népzenei- és néptáncverseny elődöntőjének felvidéki résztvevői között találhattuk a nemeskosúti táncospárt, Botló Enikőt és Ákost is.
Boly. A bodrogközi Boly községben rendbontás elleni kihágás ügyében nyomoznak a rendőrök.
Pozsony. A szlovákiai lakosság több mint fele más országban szeretné élni - derül ki egy felméréséből. Szlovákiában mindössze 48 százalékuk maradna.
Galánta. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistái nemrégiben úja felhívták magukra és a magyar feliratok hiányára a figyelmet.
Révkomáromban a Tiszti Pavilon dísztermében ünnepi hangversennyel emlékeztek meg a helyi kórusok és kamarazenészek Kodály Zoltánról és Vass Lajosról.
BRAZÍLIAVÁROS. Durva átverést eszelt ki egy brazil televízió, melynek stábja rejtett kamerák előtt egy vérfagyasztó küllemű kislánnyal rémísztgette a liftbe szorult embereket.